Ugrás a tartalomra

Krkobabić: Fiatal mezőgazdászok kapják az üres házakat!

2021.03.02
13:52
2021.03.02
13:59
Forrás
Magyar Szó, Beta
Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter bejelentette, javasolni fogja a kormánynak, hogy fiatal mezőgazdasági termelőknek adják oda az üresen álló falusi házakat.

A Vajdasági RTV műsorában a miniszter azt mondta, hogy az ország falvaiban becslések szerint mintegy 150 000 házat nem laknak. Mivel Szerbiában gyakran három nemzedék is él egy fedél alatt, ez a program azoknak a fiataloknak szól majd, akik szeretnének önállósulni, családot és gazdaságot alapítani – mondta Krkobabić. 

A miniszter hozzátette, hogy a fiataloknak a szülői ház közelében kínálnának fel üresen álló lakóépületet, így ők is használhatnák szüleik mezőgépeit, velük közösen művelhetnék a földeket. Az ilyen fiatal gazdák rendelkezésére bocsátanának fejenként akár 50 hektár állami földet is. 

A miniszter szavai szerint vidéki, lakatlan házakat kínálnának fel a fiatal, munkanélküli agronómusoknak, állatorvosoknak, orvosoknak és fogorvosoknak is.

Milan Krkobabić
Üres ház
mezőgazdaság
fiatal
mezőgazdász
támogatás
falusi ház

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.