Ugrás a tartalomra

Lassan halad az egyházi vagyon visszaszármaztatása Szerbiában

2017.08.24
21:31
2017.10.04
12:25
Forrás
Pannon RTV
A Nagybecskereki Egyházmegyében történt némi előrelépés – Pancsován és Nagybecskereken kaptak vissza épületeket – de az elkobzott egyházi vagyon jó részének a visszaszármaztatása még várat magára.

A nagybecskereki Katolikus Leányintézetben 1880-tól 1944-ig végezték áldásos munkájukat a Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek. Az 1949-ben konfiskált épületet tavaly visszakapták. Magyarország kormányának a segítségével a Nagybecskereki Egyházmegye tulajdonába került. Anyaországi támogatásból folyik az épület restaurálása is. Nehézségek lassítják a munkát.

Német László, nagybecskereki megyéspüspök: „Minden papírunk megvan, de parkolóhely is kell. Ahogy látják, ez az épület a város központjában van, itt parkolóhelyet nem lehet csak úgy varázsolni a levegőből. És ezért egyszerűen a város nem adja ki az építési engedélyt.”

Az épület jó állapotban van, a falak szárazak, a statikája jó. Miután felújítják a tetőszerkezetét, kicserélik a nyílászárókat, új fűtési rendszert kap az épület, 2018 őszétől ideköltözhet majd a katolikus leánykollégium és Petőfi Magyar Művelődéi Egyesület. Nagybecskerek, és az egész bánáti magyarság művelődési és oktatási életét szolgálja majd.
Jenovay Lajos, elnök, Petőfi MME, Nagybecskerek: „A tervek szerint itt egy színházterem lesz. Úgy tudom, hogy körülbelül kilencven férőhelyes, ami tulajdonképpen a Petőfibe most hiány. Ugyanis, igaz, hogy van az a nagytermünk, de hát komolyabb színházi előadásoknak nincsenek meg a technikai feltételei. Ugyanis nincs egy igazi színpad.”


A Nagybecskereki Egyházmegye területéről 176 ingatlanra és ingóságra vonatkozó vagyon-visszaszármaztatási kérelem lett benyújtva. Német László ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „Pancsován kaptunk vissza két épületet és a plébánia pincéjét visszaadta az állam. Ez a három épület, ami eddig visszakerült. Nagybecskereken vannak döntések arról, hogy visszakapnánk bizonyos épületrészeket, ha a helyi önkormányzat adna helyettük más épületet vagy ugyanakkora értékű városi építési parcellát. ”

Az egyházmegye vagyonát képezték a volt német települések katolikus templomai is.  A nagybecskereki megyéspüspök elmondta, hogy ezekből 1944-ben/45-ben 16-ot ledöntött az akkori kormány, és már a terület visszaszerzésére sincs lehetőség, mert azokat már beépítették.

A Nagybecskereki Egyházmegye 2500 hektárnyi földterület visszaszármaztatását is várja. Az egyháztól amellett értékes tárgyakat, sok festményt is elvettek. Miután a Legfelsőbb Bíróság elutasította az értékek visszaszármaztatására irányuló kérelmüket, az egyházmegye a strasbourgi bírósághoz fordult.

vagyonvisszaszármaztatás
Szerbia
Nagybecskerek

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.