Ugrás a tartalomra
Tanjug / AP / Alessandra Tarantino

Légúti fertőzés miatt került kórházba Ferenc pápa

2023.03.30
07:55
Forrás
MTI
Kimutatták a fertőzést, és nem koronavírusról van szó.

Légúti fertőzés miatt ápolják kórházban Ferenc pápát - közölte szerda este a Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője. A katolikus egyházfőt néhány napig kórházban kell kezelni. A 86 éves pápát szerda délután szállították a római Gemelli egyetemi kórházba. Az elmúlt napokban légzési problémákkal küszködött, aztán a vizsgálatok kimutatták a fertőzést. Egyértelművé tették azt is, hogy nem koronavírusról van szó.

A Gemelli kórház volt az, ahol Ferenc pápa 2021 júliusában vastagbélműtéten esett át. Emellett egy ideje térdfájdalmakkal küzd, ezért sétapálcára támaszkodik vagy kerekesszékben ül. A Szentszék közlése szerint Ferenc pápa mélyen meghatódott a jókívánságoktól, valamint háláját fejezte ki az imádságokért. Decemberben egyébként elmondta, hogy előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.

Ferenc pápa
kórház

Most

11:42, Frissítve: 11:56

Tűzvédelmi előadások a gazdáknak

Tűzvédelmi előadás sorozatot tart Magyarkanizsa községben a községi Önkéntes Tűzoltó Szövetség. A tűzvédelmi előadás hosszú évek után került újból megszervezésre, célja pedig, hogy a termelőket felkészítse az aratási időszakra.
10:38, Frissítve: 12:48

Ma van a dohányzásmentes világnap

Naponta 13-an halnak meg tüdőrák következtében Szerbiában, 90 százalékuk dohányos. Ma van a dohányzásmentes világnap. A dohányzók számát tekintve Szerbia az ötödik helyen áll Európában.
08:46

Ma Sevilla-Roma Európa-liga döntő

A budapesti Puskás Aréna ad otthont a labdarúgó Európa-liga idei döntőjének, ahol a Sevilla és AS Roma mérkőzik meg a bajnoki címért. A spanyol csapat az Európa-liga, míg a Roma a kupadöntők specialistája.

Népszerű