Ugrás a tartalomra

Lelkészbeiktatás a szabadkai református templomban

2017.10.27
13:54
2017.10.27
16:47
Forrás
Pannon RTV
A beiktatás egy olyan esemény, amikor a megválasztott vagy meghívott lelkészt hivatalosan is a gyülekezet lelkipásztorává nevezik ki. Fogadalmat tesz, hogy szolgálatait tisztességesen ellátja.

Lelkészbeiktatást tartottak ma a szabadkai református templomban. Az istentisztelet Halász Béla püspök prédikációjával kezdődött, ezután Orosz Attila esperes ünnepélyes beiktatással bemutatta a Szabadkai Református Egyházközség új lelkipásztorát, Harangozó Lászlót. Az eseményen részt vettek egyházi és világi képviselők, akik külön köszöntötték az új lelkészt.

A harangszó után elkezdődött a szertartás. Megszólaltak az ünnepi énekek. Halász Béla püspök elmondta ünnepi prédikációját. „A gyülekezet választott lelkipásztort, Harangozó László lelkész úr személyében, és ezt az ünnepet osztjuk meg. Öröm a gyülekezet számára is, öröm egyházunk számára is, hogy van egy lelkipásztor, akit szeretettel vártak és befogadtak a gyülekezetbe.”

Orosz Attila, esperes, Bácskai Református Egyházmegye: „A mai alkalommal egy rendhagyó, ünnepi istentisztelet lesz. Azt kell róla tudni, hogy hosszú évek óta nem volt ilyen alkalom a Bácskai Egyházmegyében. Tudomásom szerint az én beiktatásom volt 2013 októberében az utolsó ilyen alkalom. Rendhagyó ünnepi istentiszteletről van szó. A beiktatás tulajdonképpen egy liturgiai kérdés az egyházunkban.”

Az istentisztelet alkalmával Harangozó László lelkipásztornak ünnepélyesen átadták az egyházközség szimbólumait. Köztük a gyülekezet Szentírását, az egyházközség bélyegzőjét és a templom kulcsát. „A szabadkai gyülekezetben február elsejétől foglaltam helyet, mert előzőleg meghívtak, aláírást gyűjtöttek, és elfogadtak lelkészüknek. Most következik ez a pillanat, hogy beiktatnak. A püspök úr és az esperes úr fogják végezni a szertartást. Ez valóban egy ünnepi pillanat számomra is, hiszen ezáltal lesz hivatalos az én beiktatásom, hogy az ő áldásukkal lelki pásztora leszek ennek a gyülekezetnek, ami áldás és kihívás is egyben.”

A rendezvényen a történelmi egyházak képviselői, illetve köztisztviselők is köszöntötték az újonnan beiktatott lelkipásztort. Az eseményen jelen volt Horvát Tímea alpolgármester, valamint Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

lelkész
beiktatás
református
templom

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.