Ugrás a tartalomra

Lesznek-e az idén lakodalmak?

2021.04.15
15:09
2021.04.15
20:30
Forrás
Pannon RTV
Egyelőre még mindig nem tudni, mikor lesznek olyan mértékű enyhítések Szerbiában, hogy ismét lehetővé váljon a tömegesebb rendezvények szervezése. Mindenki reméli, hogy hamarosan táncra perdülhet.

A válságstáb az utóbbi időben többször is hangsúlyozta, hamarosan sor kerülhet a kisebb létszámú események megrendezésére, de több száz fős lakodalmakról egyelőre szó sem lehet.

Pozsár Vilmos szabadkai vőfély a korábbi években szinte minden hétvégén magára öltötte a vőfélyruhát. Az elmúlt egy év során erre alig került sor.

„2020-ra volt több mint, 23 vagy 24 lakodalmam, amiből mondhatom, hogy olyan hét vagy nyolc lett megtartva, hivatalosan. A többi lakodalom, volt, akik lemondták, totál elálltak a lakodalomtól, voltak pedig, akik átrakták a 2021-es évre.”

A virágüzletekben is jelentős bevételkiesést okozott az előállt helyzet. Nincs menyasszonyi- és vőlegényes autódíszítés, teremdekoráció, menyasszonyi és lakodalmas csokrok rendelése.

Nyári Melinda, virágüzlet-tulajdonos, Hajdújárás: „Negyven százalékkal biztos, hogy kevesebb lett a forgalom a tavalyi év folyamán. Bízunk benne, hogy ez az idei évre változni fog, és az oltásoknak vagy valami csodának köszönve javulni fog a helyzet, bízunk benne.”

Több száz személyes lakodalmakat szerveztek egy palicsi lakodalmas teremben is, a járványhelyzet megjelenése előtt. Azóta azonban, immáron több mint egy éve, a terem teljesen üresen áll.

Takács József, lakodalmas terem-tulajdonos, Palics: „Mi a nyitásra készen állunk, úgyhogy a berendezés, minden megvan, munkásokból most, ami van, az van, ami nincs, azt majd hozzá próbáljuk pótolni, de bírnánk dolgozni semmi gond nélkül.”

A zenészekre is alaposan rájár a rúd, mivel sokan főállásban muzsikáltak. A koronavírus-járvány miatt egy éve semmi munkájuk sincs. Szabó Batancs István is szabadkai otthonában, home-officeban, feleségének énekelget, de reméli, hamarosan lakodalmakban is muzsikálhat ismét.

Szabó Batancs István, zenész, Szabadka: „Mi gyakorolunk, és készülünk erre, hogy történhetnek ilyen csodák is, hogy máról holnapra, vagy valami szinten lazítanak, hogy meg lehessen tartani, mert ha ez nem lesz, akkor hiába jön a gólya kelepelni, nincsenek fiatalok, nincsenek házasságok, azért ez szükséges lenne.”

A szakemberek szerint a tömeges oltás hamarosan meghozhatja eredményét, és amennyiben a járványügyi mutatók megengedik majd, megtarthatóak lesznek a lagzik is.

lakodalom
enyhítés
Szerbia
járvány
intézkedés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.