Ugrás a tartalomra

Ma van az önkéntesek világnapja

2020.12.05
13:09
Forrás
B92
Az ENSZ Közgyűlése 1985 végén foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását.

Sok évvel később, 2002 novemberében arra szólította fel a kormányokat, hogy támogassák az önkéntességet, a gazdasági és társadalmi fellendülés stratégiai eszközét. 

Ez a nap azoké a személyeké, akik önkéntesen, szabad akaratukból anyagi ellenszolgáltatás, fizetség nélkül különféle mások számára hasznos tevékenységben vesznek részt, vagyis lényegében jótékonykodnak. 

Számuk világviszonylatban egymilliárd, Európában több mint 100 millió lehet. 

A szerbiai ifjúsági és sportügyi miniszter, Vanja Udovičić a világnap kapcsán köszöntötte az önkénteseket, akiknek szerinte az eddigieknél még fontosabb szerepük van a járvány idején. A tárcavezető azt mondta, minél több fiatalt szeretnének ráébreszteni az önkéntesség fontosságára. Szerbiában több mint ezer fiatal vesz részt önkéntes programokban.

önkéntesek világnapja
önkéntes
világnap
Vanja Udovičić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.