Ugrás a tartalomra

Ma van hamvazószerda

2018.02.14
07:30
2024.03.19
08:52
Hamvazószerdával kezdetét veszi a negyvennapos böjt.

Ezen a napon és a rákövetkező vasárnapon a katolikus hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával jelöli meg a pap, miközben hagyományosan ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!" Hamvazószerdával kezdetét veszi a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek - mondta el Szakály József szabadkai plébános.     

Szakály József, plébános, Szabadka: „A negyvennapi szent böjt egésze folyamán megpróbálunk egy kicsit a külső böjttel, testünk fegyelmezésével foglalkozni, és a lelkiekre odafigyelni. Hiszen a böjt alatt intenzívebben szeretnénk imádkozni, hogy azután jobban odafigyelhessünk másokra. Hiszen az imádság és az alamizsnáskodás és a másokkal való törődés időszaka is nagyböjt.”

hamvazószerda
nagyböjt

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.