Ugrás a tartalomra

Ma van pünkösdvasárnap

2021.05.23
11:11
2021.05.23
17:19
Forrás
Pannon RTV
A Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra.

A pünkösd sajnos egy kicsit háttérbe szorul az ünnepek között, ugyanakkor kettős ünnepről van szó: egyrészt a szentlélek kitöltetésének ünnepe, másrészt pedig az egyház születésnapja - erről beszélt Hitünk című műsorunkban Orosz Attila bácskai református esperes. Pünkösd a református egyház esetében is jelentős ünnep, ilyenkor vesznek először úrvacsorát magukhoz a konfirmálók - tette hozzá az esperes.

„A Biblia többféle jelképet használ a pünkösd szimbolizálásához, hiszen ez egy kézzelfoghatatlan ünnep tulajdonképpen, nincs egy olyan történet mögötte, ami az emberek előtt képekben is megjelenik. Én a tűz szimbólumát emelném ki, és az lenne a keresztyén értékrendünkben, minden felekezetben a mérvadó, úgy érzem, hogy a pünkösdi szentlélek tüze kellene, hogy átmelegítse a családok szívét, mindannyiunk szívét, az kellene, hogy világosságot adjon ebben a pislákoló, lassan, de biztosan kialvó hitvilágunkban. Ehhez a kialvó pislákoló fényhez nagyban hozzájárult a koronavírus járvány, amiben élünk.”

pünkösdvasárnap
pünkösd
ünnep

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.