Ugrás a tartalomra

Ma van a véradók nemzetközi napja

2018.06.14
18:08
2018.06.14
18:15
Forrás
Pannon RTV
Topolya községben tavaly 983-an jelentkeztek véradásra, közülük 866-an feleltek meg.

Ma délután a Vöröskereszt és az önkormányzat szervezésében díjazták a 35-nél többször véradó nőket és a 75-től többször vért adó férfiakat. Több mint százan kaptak elismerést, majd állófogadásra invitálták a díjazottakat.

Apró László 125 alkalommal adott vért. Számára ez természetes és szükségszerű dolog is egyben, mint mondja szervezete jelez, hogy szüksége van a megújító véradásra.

Apró László, Topolya: „1972 novemberében volt az első véradásom, Szabadkán a középiskolában, ott kezdtem adni. Ez egy olyan történet volt, hogy aznap nem kellett menni az iskolába, és így megpróbáltam, és azóta folyamatosan a mai napig adom a vért.”

Off: Egy véradó egy alkalommal három ember életét mentheti meg. A férfiak három, a nők négyhavonként adhatnak vért, ekkor a saját egészségi állapotukat is ellenőrizhetik, hiszen csak egészséges felnőttek lehetnek véradók. A véradás serkenti a vérsejtek fejlődését, ezért egészséges is.

Drenkovics Tibor, Bácskossuthfalva: „Ez az egyik legfontosabb dolog és legnagyobb öröm az ember számára, hogy vért tud adni és életet ment, ez a boldogság töltsön el minden egyes induló véradót.”

A topolyai községből a szabadkai és az újvidéki vérátömlesztő állomást is ellátják. Az elvándorlásnak és a magáncégek munkapolitkájának köszönve csökken a véradók száma, de Topolya ennek ellenére még mindig az élen jár.

Kospenda József, elnök, Topolyai Községi Vöröskereszt Közgyűlése: „A topolyai községnek az eredményei a négy százalék körül van, ami országos szinten jó, mert országos szinten alig érjük el a három százalékot a véradók számát arányítva a lakosság számához, úgy arányítják, úgy kapják meg ezt a négy százalékot. Topolya község kb. négy százalék, volt amikor öt százalék is volt.”

A véradókat köszöntötte Kislinder Gábor, polgármester is. A gyermek rajz- és irodalmi pályázat legjobb munkáit is díjazták és felhívták a figyelmet a véradás fontosságára.

Topolya
véradás
Kislinder Gábor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.