Ugrás a tartalomra

Ma van a Vese Világnapja

2020.03.12
13:21
Forrás
Pannon RTV
Minden év márciusának második csütörtökje a Vese Világnapja. Ennek kapcsán tartottak ma sajtótájékoztatót Szabadkán.

Az illetékesek figyelmeztettek, hogy Szerbiában minden 10. ember érintett valamilyen vesebetegségben. Közel 5000 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életben maradását biztosítja a művesekezelés, amelyre minden második nap alá kell vetniük magukat az érintetteknek. Az idei világnap témájának középpontjában a megelőzés és a felismerés fontossága áll. A szervezők 2020-ban elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy kellő odafigyeléssel és megfelelő életmóddal a vesebetegség megelőzhető.
Zoran Mišković, a Vajdasági Vesebetegek Szövetségének elnöke: „Két dologra kell felhívni a figyelmet, a legtöbb páciens ugyanis, aki dialízisen végez a cukorbetegek és a nem kezelt magas vérnyomással rendelkezők közül kerül ki. Sajnos ez a két ok, amely miatt a dialízisen végzik a betegek.”

Vese Világnapja
Szerbia
Szabadka
dialízis

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.