Ugrás a tartalomra

Magángyógyszertárak az állami patikák helyett Topolyán (videó)

2017.02.08
15:17
Megszűntek a topolyai állami gyógyszertárak, a helyüket magángyógyszertár veszi át
Megszűntek a topolyai állami gyógyszertárak, a helyüket magángyógyszertár veszi át. A topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház a község területén kilenc helyszínen működtetett gyógyszertárakat. Az állami intézmények az elmúlt években hátrányba kerültek a magángyógyszertárakkal szemben, mivel közbeszerzési eljárással szerezhették csak be a gyógyszereket, valamint a vényeket már magánpatikákban is ki lehet váltani. A topolyai önkormányzat a helyzet megoldására pályázatot írt ki. A pályázatot a Goodwill nyerte meg és 10 évre bérbe vette a gyógyszertári helyiségeket. Új törvénytervezet vár elfogadásra február végén, amely valamelyest könnyíti a még működő állami gyógyszertárak helyzetét – mondta dr. Vickó Ferenc egészségügyi államtitkár. vicko-S Dr. Vickó Ferenc, államtitkár, Egészségügyi Minisztérium: „A múltban olyan törvényeket hoztunk, itt gondolok a minisztériumra, ami valójában lehetetlenné tette a gyógyszertárak működését, azokét, amelyek állami alapon dolgoznak. Ezeket próbáltuk, és az új törvény ezt megpróbálja valamivel módosítani és enyhíteni, de visszamenőleg nem tudunk olyan törvényt hozni, ami visszamenőleg is érvényes lenne és eltörölné ezeket a nem olyan jó irányú lépéseket.”



Topolya
patika
dr. Vickó Ferenc
magángyógyszertár
állami

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.