Ugrás a tartalomra

Magasabb bérek lesznek az egészségügyben

2018.10.16
17:01
Forrás
VajdaságMa
Magasabb béreket kapnak majd az orvosok és az egészségügyi nővérek - erről is beszélt ma a szerb államfő.

Aleksandar Vučić szerint a nyugdíjasok, akiknek hamarosan megemelik a járandóságukat, magasabb nyugdíjjal fognak rendelkezni, mint eddig bármikor, ő személyesen pedig azért fog harcolni, hogy magasabb béreket kapjanak az orvosok és az egészségügyi nővérek is. Bejelentette, hogy az orvosok a 2014-es bérükhöz viszonyítva 18 százalékkal kapnak majd többet, az egészségügyi nővérek pedig 20 százalékkal. 

egészségügy
Aleksandar Vučić

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.