Ugrás a tartalomra

Magyar Arany Érdemkeresztet adtak át több vajdasági díjazottnak Palicson

2021.05.27
15:55
2021.05.27
20:56
Forrás
Pannon RTV
Csallóközi Eszter beszédében kiemelte, Magyarország célja, hogy mindenki saját szülőföldjén boldogulhasson.

Magyarország szabadkai főkonzulja hozzátette, a kitüntetéseket olyan személyek kapják, akik a magyarság érdekében valami kiemelkedőt tettek. Az eseményen mások mellett jelen volt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Török Györgyöt és Talpai Sándort. Elismerésben részesült mások mellett Szabó Hangya Teréz és Lőcsei Ilona is, akik a Pannon RTV munkatársai. Lőcsei Ilona a Vajdaságban élő bukovinai székelyek szellemi, illetve tárgyi örökségének megmentését szolgáló munkája, valamint a délvidéki magyarság körében végzett közösségszervezői és újságírói tevékenysége elismeréseként kapta a díjat. Ilona 26 éve a Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület titkára is.

Lőcsei Ilona, díjazott: „Titkárként ez egy olyan feladat, ahol a csoportokban, a tagság összekapcsolásában az a feladatom, hogy mindig megtaláljuk a helyes megoldást. A műsorok szervezésében is megtalálni azt az utat, ahol össze lehet tömöríteni a magyarságot.”

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott még Bordás Győző, dr. Bimbó Mihály, dr. Jeges Zoltán és Özvegy Károly, valamint Raffai Judit, aki a magyar kultúra ápolása, különösen népmesekincsünk gyűjtése és népszerűsítése érdekében végzett tudományos, illetve ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként díjaztak.

Raffai Judit, díjazott: „A mesekutatáson belül is talán azt emelném ki, hogy nagyon sokat köszönhetek a vajdasági mesemondóknak. Ha nem lettek volna ilyen jók, akkor én sem értem volna el olyan eredményeket, mint amilyet elértem.”

Az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikájának köszönhetően olyan támogatási rendszerek és közösségépítő jellegű folyamatok indulhattak el, amelyek teljesen megváltoztatták a külhonban élő magyarságát lehetőségeit - hangsúlyozta Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja.

Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja: „A nemzeti összetartozást jelenti, és erősíti az is, hogy mostanában a Kárpát-medence minden pontján történnek kitüntetés-átadások. Az elismerések azt is kifejezik, hogy egyetlen nemzet, egyetlen magyarság tagjai vagyunk.”

A főkonzul hozzátette, a magyarság akkor tud megmaradni, ha vannak olyanok, akik a magyarság érdekében munkálkodnak.

Közügyek című hírháttérműsorunkban díjazottakkal készült hosszabb interjúkat láthatnak:

Magyar Arany Érdemkereszt
Csallóközi Eszter
Bordás Győző
Bimbó Mihály
Jeges Zoltán
Lőcsei Ilona
Özvegy Károly
Raffai Judit
Szabó-Hangya Teréz
Talpai Sándor
Török György
Palics
Pásztor István
Pintér Attila
Hajnal Jenő

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.