Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Lukács Attila

Magyar Művelődési Központ Titelen - Épül, szépül a székház

2022.11.07
21:50
Forrás
Pannon RTV
Megkezdődött a titeli Magyar Művelődési Központ székházának a felújítása. A munkálatokat a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség támogatja.
Pannon RTV/Lukács Attila

Az eső lassítja a munkálatokat, de remélhetőleg az elkövetkező időszakban elkészül az új tető.

Titelen 2016-ban az önkormányzattól kapott épületben kezdte meg a munkáját a Magyar Művelődési Központ. A vidék magyarsága hosszú idő után lehetőséget kapott arra, hogy ápolja anyanyelvét, hagyományait, megélje a magyarságát. Amit tudtak önerőből, azt megtettek, de a százéves épületen már komolyabb felújítási munkálatokra van szükség.

Az ezer lakosú Sajkáslak a titeli fennsík lábánál, Titel nyugati szomszédságában fekszik. A faluban jelenleg mintegy száz magyar él. Ők is bekapcsolódtak a titeli Magyar Művelődési Központ munkájába. A mostani építkezésben is részt vállalnak.

Magyar tannyelvű oktatás a Tisza-parti településen már több mint negyven éve nincs. Emiatt, és a vegyes házasságok következtében veszett ki szinte teljesen a magyar szó Titelen. A megalakítása után a Magyar Művelődési Központ anyanyelvápolást szervezett, amit most a helybeli általános iskolákban tartanak Titelen és Sajkáslakon.

Pannon RTV/Lukács Attila

Azzal, hogy szebbé teszik és megőrzik a székhelyüket, a titeli község magyarsága valójában folytatja a megmaradásért folytatott küzdelmét, mert létfontosságú, hogy továbbra is legyen számukra egy hely, ahol találkozhatnak, ápolhatják hagyományaikat, anyanyelvüket.

Magyar Művelődési Központ
Titel
Magyar Nemzeti Tanács
MNT
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség

Kapcsolódó tartalmak

Most

09:54, Frissítve: 10:29

Busóbemutató a VM4K-ban

A busómaszkfaragás fortélyaival és a busójárás történetével ismerkedhettek meg csütörtök este mindazok, akik ellátogattak a szabadkai VM4K Klubhelyiségébe.
07:22, Frissítve: 08:00

Lehűlést hoz a borulás

Ma túlnyomóan felhős idő várható. Először Szerbia északi részén, tehát Vajdaságban lesz egyre borultabb az ég, a felhősödés azután az ország többi részére is kiterjed.

Népszerű

Meghalt egy féléves gyermek

A kuršumlijai Egészségügyi Központ sürgősségi osztályára vitték be, életjelek nélkül volt. A gyermeket előző nap megvizsgálták ebben az egészségügyi intézményben, ahol az illetékesek szerint megfelelő terápiát írtak elő.

Egy fiatal nő harca, hogy újra járni tudjon

Páger Anita 26 éves muzslyai lány egy baleset következtében öt éve mozgássérült. Bekerült a Budi human jótékonysági alapítvány programjába és thaiföldi műtétjére indult gyűjtési akció. Májusig nem egész 16 millió dinárt kellene összegyűjteni.