Ugrás a tartalomra

„A magyarok 56-ban átrendezték az európai égboltot”

2019.10.23
18:50
2020.03.14
19:08
Forrás
Pannon RTV
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezünk. A központi megemlékezést Vajdaságban a Jadran színpadon tartották, ahol beszédet mondott Németh Szilárd és Pásztor István.

1956. október 23-a világ csodája volt. Egy olyan pillanat, amikor már az emberek szabadságvágyát nem lehetett visszafojtani - kezdte beszédét Szabadkán Németh Szilárd. A magyar honvédelmi miniszterhelyettes beszélt a kommunizmusról, a kommunista hatalom által tanúsított magatartásról és arról is, hogy mit jelent napjainkban a szabadság. 56 a szabadságszerető nép lázadása volt - szögezte le. Egyebek között azt mondta, a magyarok együtt, összefogva sok mindenre képesek. Kiemelte: „A magyarság összekapaszkodása, határokon átívelő szellemi, lelki egysége, cselekvőképessége, fontosabb mint valaha. Ma is csak együtt tudjuk megvédeni ezer éves értékeinket, keresztény hitünket, nemzeti kultúránkat, édes anyanyelvünket, magyar identitásunkat. Jó érzés látni a délvidéki magyar közösség erejét és azt, hogy itt Szerbiában kisebbségben is, szabadon megélhetik és méltó módon megünnepelhetik magyarságunkat, hagyományainkat, nemzeti ünnepeinket.”

Németh Szilárd magyar honvédelmi miniszterhelyettes alkalmi beszédében arról is szólt, hogy a magyarok összefogva sokra képesek. Mint mondta, jó érzés látni a délvidéki magyar közösség erejét, hogy összekötő kapcsot jelentenek a szerb és a magyar állam között. Kiemelte: „Jó érzés látni a délvidéki magyar közösség erejét, és azt, hogy itt Szerbiában kisebbségben is szabadon megélhetik és méltóképpen megünnepelhetik magyarságunkat, hagyományainkat, nemzeti ünnepeinket. Ma a Szerbiában élő magyar közösségre Belgrád és Budapest is úgy tekint, mint összekötő kapocsra.”

Az emberek elsősorban nyugalmat akarnak, békét és biztonságot. Nem a küzdelem, a harc, az ellenállás, a folyamatos csatározás a céljuk, hanem az, hogy kiteljesítsék az életüket - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Jadran színpadon megrendezett 56-os központi megemlékezésen. Hozzátette, a magyar emberek is ezt akarják. Nem akartak egyebet 1956-ban sem. Nyugalmat, békét és biztonságot a hazájukban. Leszögezte, a szabadság, amiért a magyarok 56-ban átrendezték az európai égboltot, nem ugyanaz a szabadság, amiről a nyugati filozófusok és politikusok beszélnek. A VMSZ elnöke történelmi szempontból értékelte a magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét. Elmondta, 2019-ben a magyar 56 jelkép. Annak jelképe, hogy a szabadság nem üres szó, hanem emberek sokasága. A magyar 56 annak jelképe, hogy a szabadságot sohasem szabad birodalmi ügyek szintjére süllyeszteni. Azt mindig az önrendelkezésükkel bíró népek szintjére kell emelni - mondta Pásztor.

A VMSZ elnöke hangsúlyozta: „A magyar emberek is ezt akarják, nem akartak egyebet 1956-ban sem. Nyugalmat, békét és biztonságot a saját hazájukban. Mindennek alapja a szabadság, az a szabadság, amelyet ha lódenkabátban mérjük egyéni, ha a kiontott vér mennyiségében, akkor nemzeti. A szabadság, amiről Albert Camus is írt, nem ugyanaz a szabadság amiről az őt eláruló Jean-Paul Sartre írt. A szabadság, amiért a magyarok 56-ban átrendezték az európai égboltot, nem ugyanaz a szabadság, amiről a nyugati filozófusok és politikusok beszélnek. A meg nem alkuvás szabadsága erősebb az egyéni vágyaknál és a filozófusok elméleteinél, erősebb a nyugat-európai politikai elit kettős mércéjénél és sokkal kitartóbb minden forradalomnál. A meg nem alkuvás
szabadsága 56 legszebb üzenete és tapasztalata.”

A résztvevők a beszédek után Az orosz tankok között hallgatnak a harangok címmel ünnepi műsort tekinthettek meg.

Vajdasági Magyar Szövetség
Pásztor István
Németh Szilárd
honvédelmi miniszterhelyettes
1956-os megemlékezés

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.