Ugrás a tartalomra

Magyarok Kenyere – Gyűlik a búzaadomány Zentán

2019.07.16
12:59
2019.07.16
18:02
Forrás
Pannon RTV
Vajdaság szinte minden magyarlakta településéről érkezett a mezőgazdasági termelőktől búzaadomány a Magyarok Kenyere programhoz.

A vajdasági gazdaszervezetek segítségével a búzaadományok begyűjtésére ma került sor Zentán. Már a délelőtt folyamán több mint 10 tonna búza gyűlt össze.

Egész délelőtt érkeztek a búzaadományok a zentai Falugazdász Iroda épülete elé. A magyarkanizsai Gazdakör képviselői több mint 500 kilónyi, zsákokba rakodott búzával érkezetek, amelyet a község termelői adományoztak.

Bicskei Zsolt, mezőgazdasági termelő: „Nagyon helyesnek tartom ezt a szervezést, mivel ennyivel hozzájárulunk mi is, egy szem búzával a 10 millió szemhez, a Magyarok Kenyeréhez.”

A legdélebbi bácskai községből, Titelről is több mint 100 kiló búza érkezett. A termelő maga hozta el az adományt, hogy részese lehessen a programnak.

Győri Đuro, mezőgazdasági termelő, Titel: „A búzát szívesen adom, hogy a gyerekek, akiknek szüksége lesz a lisztre, használják, nagyon szívesen adom. Jövőre is, meg ameddig bírok, az akciót mindig segítem.”

Az összegyűlt több tonna búzából lisztet őrölnek, amit Vajdaságban használnak fel. Ebből egy zsákkal visznek át Magyarországra az összeöntés ünnepére. A szervezők szerint az idén a legadakozóbbak a gazdák.

Nagy Miklós, elnök, Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége: „A gazdálkodóink még adakozóbbak, mint az elmúlt időszakban voltak, hiszen tudni kell azt is, hogy most még az aratás sem fejeződött be, úgyhogy kénytelenek leszünk még körülbelül két hét múlva egy újabb gyűjtést szervezni azoknak a részére, akiknek most nem volt lehetőségük elhozni a búzájukat, hiszen az még kint van a földön.”

A Magyarok Kenyere programon keresztül a magyar gyermekeket segítik az anyaországban és a határon túl is. A felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz.

Magyarok Kenyere program
búzaadomány
Zenta
Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.