Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

A magyarországi Lónyán is segítik az Ukrajnából menekülőket

2022.03.02
10:48
2022.03.02
16:17
Forrás
Pannon RTV
Stábunk a helyszínen forgatott.

Már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából valamelyik szomszédos országba az Oroszország által indított háború elől. A magyarországi Lónyán is segítik a menekülőket.

Az önkormányzat konvojokat szervez az emberek elszállítására. A művelődési házban, illetve a reformtus egyház épületében szállásolják el őket.

Lónya településen is nagy az összefogás, sok adomány és önkéntes érkezik Magyarország minden pontjáról. A településen 3 hely lett kialakítva melegedőnek, ebből a művelődési háznak van a legnagyobb kapacitása, körülbelül 100 menekültet tud befogadni.

A lónyai határon sorokban várakoznak az menekültek. Nemcsak Kárpátaljáról, Ukrajna távolabbi pontjairól is egyre többen lépik át itt a határt. A háború elől menekülőket buszok várják, majd és a helyi átmeneti szállására viszik őket.

A Magyar Vöröskereszt munkatársai csomagokat állítanak össze nekik. Az élelmiszer mellett, tisztálkodószerek is kerülnek a csomagba. Az önkéntesek szerint, szerencsére adomány bőven akad. Csak a mindennapi fogyó eszközökből van hiány, mint például a szemeteszacskó.

Tóth Judit, önkéntes: "Lónyán most egy kicsit úgy mond, csendesedett a mai nap, nagyon sok vendéget fogadunk, menekültet, nagyon sok egyetemista van, ők jönnek, de visszamennek Záhonyba, és onnan tovább tudnak menni a Budapestre, és mennek haza a saját országukba."

A helyiek saját erőből élelmiszert vásároltak, illetve a helyi szociális konyhán főznek a menekülők számára. Nagy az összefogás a településen - mondja Nagy Ernő. A polgármester szerint folyamatosan csörög a telefon a hivatalban. Érkeznek az adományok a helyiektől és más településen élőktől egyaránt.

"Múlt hét szerda óta beindult itt azok áradata, akik a helyzet miatt kényszerülnek elhagyni Kárpátalját. A mi településünk automatikusan beszállt ebbe a dologba, amikor megjelentek az első csoportok, mindenki akcióba lépett, a mi önkormányzatunk is."

Pihenni nincs idő, folyamatosan érkeznek buszok a határról. Szendvicsek és meleg tea mindig készenlétben van. Mivel az érkezők között nagy számban akadnak gyerekek is, számukra édességgel és gyümölccsel is készültek.

A településen jelenleg három melegedőben tudják fogadni a menekülteket, mintegy 170 főnek tudnak szállást biztosítani.

Ukrajna
Lónya
menekült
segítség

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.