Ugrás a tartalomra

Magyarországon zártan kell tartani a baromfit

2020.01.22
08:00
2020.01.22
13:35
Forrás
kormany.hu
Január 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását.

Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége, ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata. Az országos főállatorvos határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. Szintén továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, ami az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával. Ezen előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól.
 

baromfi
zárva tartás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.