A magyarság csillaga felemelkedőben van
Az 56-os szabadságharc emléknapja alkalmából a vajdasági központi ünnepséget idén is Szabadkán tartották meg, a Jadran Színpadon. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mellett ünnepi beszédet mondott Dömötör Csaba, Magyarország Miniszterelnöki Kabinetirodájának miniszterhelyettese.
A magyarság csillaga felemelkedőben van - fogalmazott Dömötör Csaba. A magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese ünnepi beszédében elmondta, nekünk magyaroknak, mindig is tehetségünk volt a szabadsághoz. Tudtuk, hogy a szabadság nem egy állapot, ahova eljuthatunk, hanem létforma, mert a szabadság mindenütt egy egyszerű kérdés - tette hozzá Dömötör: „Mi döntünk a magunk életéről, vagy valaki más. És ez a kérdés nemcsak nekünk, magyaroknak húsba vágó, mert legyünk akár magyarok, szerbek, horvátok, vagy más nemzetek Közép-Európában, legyünk akár katolikusok, protestánsok, vagy ortodoxok, mint viszontagságaink ellenére tapasztalataink közösek. A történelem viharai megtépáztak minket, de megtörni nem tudtak, pedig akartak. Nagyhatalmak oly sokszor rajzolták át Közép-Európa térképét. És amikor azt hittük, hogy sokkal rosszabb már nem lehet, hát lett. A második világháború után így dobták oda népeinket a kommunistáknak. Szívfájdalom nélkül, a birodalmak hetykeségével. Legyen ez örök tanúság az itt élőnek.”
Dömötör Csaba azt üzente: az elmúlt tíz év azt is bizonyította szomszédainknak, hogy ha a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az nemcsak nekünk jó, hanem nekik is. Magyarország minden korábbinál látványosabban tud kezet nyújtani a külhoni magyar közösségeknek.
A magyar nemzet 1956-ban nem csak a függetlenségét, szuverenitását akarta visszakapni, nem csak a szabadságáért harcolt, hanem azért is, mert elviselhetetlennek érezte az arcnélküliséget, amivel az elnyomás okozta félelem rajzolt egyforma álarcot minden emberre - mondta ünnepi beszédében Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hozzátette: a magyar ’56 arról szól, hogy a magyar nemzet tagjai, fiatalok és idősek, munkások és értelmiségiek, földművesek és kisemmizett kulákok, vidékiek és fővárosiak, vagyis a nemzet egésze föllázadt az ellen, hogy mások mondják meg, mi a jó nekik, hogy mások döntsék el helyettük, mit is jelent a szabadság és függetlenség: „A magunk részéről ragaszkodunk a történelmünkhöz és azokhoz az ünnepekhez, amik a nemzetet erőssé, büszkévé, összetartozóvá kovácsolták. Ragaszkodunk a történelem fájdalmas és magasztos pillanataihoz, de még ahhoz is, hogy többet ne törölhesse el senki a múltat, ne temethesse el jeltelen sírokba a hősöket, ne fordulhasson szembe felelősségre vonás nélkül egyetlen vezető sem a nemzetével. Számunkra 1956 ennek az ünnepe. A tömeg és a nemzet között az a különbség, hogy a nemzet ragaszkodik a csakis rá jellemző és hozzá köthető jegyekhez, ahogyan a történelméhez is, a múltjához is. És ezáltal a jövőjéről sem akar lemondani. 1956. október 23-a ennek is ünnepe.”
Az ünnepi beszédeket követően a résztvevők megtekinthették a Zentai Magyar Kamaraszínház ünnepi műsorát, Önkéntes magány 1956 címmel, Wischer Johann rendezésében.
