Ugrás a tartalomra

Már augusztusban megérkezhet az újabb járványhullám?

2021.07.13
08:31
2021.07.13
08:38
Forrás
Szerbiai RTV
A koronavírus-járvány újabb hulláma várható Szerbiában, ezt mutatja az újonnan fertőzöttek száma - figyelmeztetnek az epidemiológusok. A járványügyi szakemberek aggódnak, mivel mint mondják, az oltakozás stagnál az országban.

A járvány kezdete óta Szerbiában összesen 717 667 fertőzöttet regisztráltak, több mint hétezren pedig életüket vesztették a kór miatt.

Dr. Radmilo Janković, a niši Egyetemi Klinikai Központ igazgatóhelyettese a Szerbiai RTV vendégeként azt mondta, Szerbia a régió, sőt Európa vezető országává vált, ahol az oltottak száma a legalacsonyabb. Ennek pedig szeptemberben meglesz a böjtje, lehet, hogy már augusztusban - tette hozzá.

Dr. Milanko Šekler virológus a harmadik védőoltás engedélyeztetését is javasolta. Mint mondta, szükség lenne rá az oltottak, de bizonyítottan inaktívak esetében, mivel vannak emberek, főként az idősebb korosztályból és a férfiak köréből, akiknél nem alakultak ki antitestek még a második dózis felvétele után sem. Šekler szerint akár kombinálni is lehetne a védőoltásokat annak érdekében, hogy még erősebb és hosszantartóbb védelmet nyújtson.

koronavírus
járvány
Szerbia
Dr. Radmilo Janković
hullám

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.