Ugrás a tartalomra

Már az új épületből sugározzák az Újvidéki Rádió magyar műsorait

2020.10.14
14:36
2020.10.14
14:45
Forrás
Vajdasági RTV, VajdaságMA
Az elmúlt 21 évben albérletben működő Újvidéki Rádió magyar szerkesztősége ma kezdte meg a műsorsugárzást a Vajdasági Rádió és Televízió új épületéből.

Az Újvidéki Rádió magyar szerkesztősége reggel 9 óra 3 perckor sugározta az első műsort, a Hangadó szerdát. Ez azt jelenti, hogy mostantól folyamatosan az új épületből sugározza műsorát a szerkesztőség.

Mint mondják, ez jelentős előrelépés mind a szerkesztőség, mind a műsor, mind pedig a hallgatók számára.

Guszton András, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének fő- és felelős szerkesztője elmondta, ez a program 1949. november 29-én kezdte meg a sugárzást, amikor még egy hullámhosszon több szerkesztőség műsorát adták. Ismétlődik a történelem. 71 évvel ezelőtt az egykori Újvidéki Rádió először magyarul szólalt meg, és most a Vajdasági RTV, mint médiaház, az új épületből szintén magyarul szólalt meg az első pillanatban - nyilatkozta Guszton.

A rádiós kollégákat fokozatosan követi majd az RTV többi dolgozója, hiszen a médiaház többi szerkesztősége és egyéb szolgálatai is felköltöznek majd az új épületbe, amely 17.350 négyzetméteres, 5 televíziós és 5 rádiós stúdióval rendelkezik, amelyekből a szerb mellett 15 kisebbségi nyelven sugároznak majd műsorokat.

Vajdasági RTV
új épület
műsorsugárzás
Guszton András
Újvidéki Rádió

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.