Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Március 20-a a mellrák elleni küzdelem napja Szerbiában

2019-03-19
19:45
2019-03-19
21:16
Forrás
Pannon RTV
Világszerte évente csaknem 2,1 millió megbetegedést diagnosztizálnak és több mint 620 ezer nő belehal az emlőrákba – hangzott el a Szabadkai Közegészségügyi Intézetben tartott sajtótájékoztatón.

Szerbia élen jár a mellrák okozta elhalálozások számának szempontjából, aminek oka a betegség kései diagnosztizálása - mondták a szakértők. 2016-ban Szerbiában több mint 4300 nőnél állapították meg a kórt, és a megbetegedettek számának csaknem egyharmada vesztette el a betegség elleni küzdelmet. Dr. Verica Dronjak a Szabadkai Egészségházak sajtóreferense ismertette az emlőrák kockázati tényezőit: „ A daganat megjelenésének valódi oka ismeretlen és több tényezőtől függ. De vannak olyan daganatos pácienseink is, akiknél semmilyen kockázati tényezőt nem jegyeztünk. A legfontosabb tényező valójában a női nem, hisz a nők százszor gyakrabban betegszenek meg, mint a férfiak. Majd a kor.”

A mellrák korai diagnosztizálása szempontjából a legfontosabb, hogy a nők rendszeresen részt vegyenek az emlőrák szűrésen, mondta el Dr. Fodor Für Orsolya, a Szabadkai Közkórház radiológusa. A vizsgálat teljesen fájdalommentes, ingyenes és a röntgenvizsgálat minimális sugárdózissal működik - hangsúlyozta a szakértő.

Hozzátette: „A mammográfia az egy röntgen sugarakat felhasználó képalkotó diagnosztikai eljárás, amivel tulajdonképpen a mellnek a két dimenziós képét kapjuk meg, amit utána mi átdolgozunk, átnézzük és leírjuk. Némely esetben nem elegendő csak a mammográfiás eljárás, amikor valami gyanúsat látunk, akkor visszahívjuk a pácienseket, illetve az asszonyokat ultrahangos kiegészítő vizsgálatokra.”

A Szabadkai Gyógyszertárak egyes számú épületében szerdán ingyenes tanácsadással segítik a mellrákban szenvedő betegeket.

mellrák

Most

Népszerű

Megölték Slaviša Krunićot

Meggyilkolták Slaviša Krunićot, az egyik legismertebb boszniai szerb üzletembert - közölte ma a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán.

Miért hagyják el az emberek Szerbiát?

A szerbiai polgároknak több mint egyötöde gondolt már arra, hogy elhagyja Szerbiát, a már külföldön élőknek pedig több mint 90 százaléka ott látja gyermekei jövőjét is.