Ugrás a tartalomra

A márciusi ifjak példát mutattak elkötelezettségből

2020.03.15
19:53
Forrás
Pannon RTV
A muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székháza előtt alkalmi műsorral és a Petőfi-szobor megkoszorúzásával emlékeztek a forradalom és szabadságharc hőseire.

Palatinus Gabriella, a VMSZ Ifjúsági Fórumának muzslyai elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az akkori magyar társadalom harca példakép számunkra, hiszen összetartó és összefogó erőre, bátorságra, elkötelezettségre és a nemzeti öntudat felismerésére manapság is óriási szükség van: „Nagyon fontos a fiataloknak, hogy összejöjjenek az 1848/49-es forradalom alkalmából, hogy megemlékezzünk a forradalomra, mivel nem sok fiatal tud megemlékezni erről az eseményről.”

Az ünnepi műsorban fellépett a Petőfi Sándor MME vegyes kórusa és citerazenekara, Gáspár Barra Szilárd, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa pedig elszavalta a Nemzeti dalt: „Március 12-én volt itt egy szavalóverseny, ami egyféleképpen felvezette már ezeket az ünnepségeket. Ezen a szavalóversenyen a gyerekek Petőfinek és az ő kortársainak verseit szavalták.”

A szórványban élő magyarság ragaszkodik az emlékünnepeinkhez, mert az egyben mindig közösségi találkozó is.

Kovács Elvira, alelnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Rendkívül fontos, hogy itt a szórványban is - az egészségügyi óvintézkedések ellenére is – a kültéri rendezvényeket meg tudjuk tartani, mert az emberek elvárják. Tehát részben, hogy emlékezzünk a márciusi ifjakról, nem utolsósorban a Petőfi művelődési egyesület előtt magáról Petőfiről és mindarról, ami március 15-én történt.”

A Szabadkai Főkonzulátus nevében Czikajlo Gergely konzul helyezte el a kegyelet virágát. Koszorúzott a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Muzslya HK Tanácsa, a RÉMUSZ hagyományápoló egyesület, és a Petőfi Sándor MME.

március 15.
1848-49-es forradalom és szabadságharc
Muzslya
Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület
megemlékezés
Kovács Elvira
Czikajló Gergely

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.