Ugrás a tartalomra

Marijan Ivanuša: Szerbia nem késlekedhet a járványkezelésben

2020.10.16
12:03
2020.10.16
13:36
Forrás
Szerbiai RTV
Fontos, hogy Szerbia ne késsen a járvány második hullámának kezelésével, mint Európa más részein - jelentette ki Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője.

Szavai szerint jelenleg Csehország, Montenegró, Belgium, Hollandia, Franciaország és Izrael a legérintettebb országok. Szerinte a legtöbb ország elkésett a korlátozások bevezetésével, így a járvány visszatért és rekordokat dönt a napi betegek és halálozások száma. Mint mondja, amennyiben ezt nem állítják meg Európában, ötször több halott lesz januárra, mint áprilisra volt, az első hullámban. Figyelmeztetett, idejében meg kell hozni a korlátozó intézkedéseket.

Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője: „Sajnos úgy látszik, hogy sokan elkéstek közülük. Tudja, az emberek valahogy átaludták a nyarat, minden jól alakult, és aztán ez egyszer csak ez megváltozott. Emiatt nagyon fontos, hogy az intézkedéseket időben hozzák meg Európában, úgy, ahogyan Szerbiában meghozták. Ha nem állítjuk meg ezt a hullámot, akkor ötször több halottra számíthatunk januárban napi szinten, mint amennyi áprilisban volt.”

késik
hullám
koronavírus
járvány
második
Marijan Ivanuša

Most

15:33

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű