Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Huszár Dániel

A második dózis védőoltást adták be Szabadkán

2021.02.19
12:22
2021.02.19
17:44
Forrás
Pannon RTV
Ahogy országszerte, úgy Szabadkán is folytatódik a koronavírus elleni oltások felvétele. Az új városházán lévő oltóponton délelőtt az újraoltásért álltak sorba az idősebb korosztály tagjai, akik a kínai Sinopharm védőoltását vehették fel.
Pannon RTV/Huszár Dániel

Nem volt nagy a tömeg a szabadkai új városháza előcsarnokában. A délelőtti órákban azok az idősek érkeztek, akiket már az újraoltásra hívtak. Bakó Anna férjével együtt jött, a kínai Sinopharm által gyártott vakcinát vették fel. „Kínai vakcinát vettem fel. A második adagot. Három hete vettem fel az elsőt, és semmit nem éreztünk utána, ő sem, meg én sem. Én nem akartam, de ő azt mondta, hogy ez a legjobb, mert idősek vagyunk, és vegyük fel.”

Hozzátette, hogy az első adag felvétele után semmilyen mellékhatást nem tapasztalt magán és férjén sem.

Pannon RTV/Huszár Dániel

Az oltást megelőzően változatlan a protokoll. Először az adatokat egyeztetik, majd jön a vizsgálat, és alaposan kikérdezik az érkezőket az egészségi állapotukról. Pis Antal szintén az újraoltásra érkezett. „Nem volt semmi tünetem. A revakcinációra jöttem. Először sem volt semmilyen tünetem, mivel ez a második. Az első esetben sem volt semmi tünetem, vagy fájdalmam. Minden rendben van.”

Pannon RTV/Huszár Dániel

Az oltóponton egyelőre a kínai vakcinát osztják. A két oltás közt 21 nap, azaz három hét kell, hogy elteljen. Az illetékesek szerint minden zökkenőmentesen halad. Dr. Marija Stamenković, általános orvos: „A pácienseket kikérdezik a vizsgálat alatt arról, hogy hogyan reagáltak az első dózisra, volt-e allergiás reakciójuk, meg vannak-e fázva, és szednek-e antibiotikumot, továbbá bárki a családban karanténban van-e. Ez is egy lényeges információ.”

Pannon RTV/Huszár Dániel

Az orvos hozzátette, a beadást követően 15 percet a váróban kell tölteni orvosi felügyelet mellett az esetleges mellékhatások miatt. Ezután szabadon távozhatnak a beoltottak.

koronavírus
járvány
oltás
védőoltás
vakcina
újraoltás
immunizáció
revakcináció
Szabadka
új városháza
idősek

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:24, Frissítve: 17:02

Emelkedtek a koronavírus-számok

Növekszik a koronavírus miatt kórházban kezeltek száma Szerbiában, ahogyan a napi esetszám is egyre több - derül ki a friss adatokból. Antalfalván egyelőre kielégítő a járványügyi helyzet, de az oltakozási kedv alacsony.
15:12, Frissítve: 15:18

Napelemek 2000 hektáron

Napelemek szerbiai telepítéséről tárgyalnak az UGT Renewables LLC amerikai céggel – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő.

Népszerű

Gyengülnek a Föld „életjelei”

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.