Ugrás a tartalomra

Második hete tart a tanítás a szerbiai iskolákban

2020.09.09
16:41
2020.09.09
17:21
Forrás
Pannon RTV
A szerbiai oktatási minisztérium ajánlásai alapján kombinált formában, azaz tantermi és online módon zajlik a munka.

A szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában a tanárok és a diákok tapasztalatai igen vegyesek.

A szabadkai Majsai Úti Általános Iskola tanulóinak csak 2-3 százaléka választotta a távoktatást. Az ötödikes Nagy Gréta örül, hogy ismét iskolapadba ülhetett az új tanévben. „Én örülök, hogy iskolába járhatok. Én szeretek iskolába járni. Sokkal jobb mintha komputer előtt ülnék egész nap. És igazából megszoktam már a maszkot.”

Tart a fertőzéstől Király Bálint ötödikes tanuló, ezért a járvány időszakában most még jobban odafigyel a tisztaságra. Elmondása szerint a maszk használata sem okozott neki gondot.
„- Élőben nekem jobban tetszik a tanítás.
- Többet tudsz így megtanulni, mint otthon?
- Sokkal többet és könnyebben.”

Tömöríteni próbálja a tananyagot Nagy Éva magyartanár. A tanóra menetét úgy tervezi meg, hogy lehetőleg minden beleférjen 30 percbe. „Nehezebb így órát tartani. Picivel hangosabban kell beszélni, tehát mi magunk is érezzük, hogy nehezebben értenek meg bennünket a gyermekek. Nehezebben hallatszódik a hangunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy rendben folyjon az óra.”

A szerbiai oktatási minisztérium ajánlása alapján a tanítás kombinált formában, azaz tantermi és online módon történhet. A szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában ennek a módszernek a változatát alkalmazzák. Minden nap megszervezik a tanítást az itt tanuló mintegy 600 diák részére. A tantermeket alaposan fertőtlenítik. A tanítás fél nyolckor kezdődik, amikor az alsósok első csoportja hallgatja az órákat. A délelőtt folyamán padba ül az alsósok második csoportja is. Az iskola a felsősöknek két váltásban, délután szervezte meg a tanítást. Török Róbert, pszichológus: „Az első napokban észrevehető volt náluk egy bizonytalanság, egy furcsa érzés, mert ez merőben más az elmúlt évekhez képest. Lassan kezdenek belerázódni ebbe. Az idősebbekkel ellentétben a fiatalabbak sokkal flexibilisebbek. Reményeink szerint gyorsabban bele fognak rázódni ebbe és meg fogják szokni. Nagyobb problémánk nem volt, hogy esetleg valaki ellenkezne a szabályok betartásában. Néha kell őket figyelmeztetni, hogy továbbra is tartsák be, ne feledkezzenek meg róla.”

A tantervet kéthetente kell újratervezni. Szeptember 15-én nézik át ismét a programot. Októberben várhatóan ismét módosításokra lehet számítani.

Majsai Úti Általános Iskola
diák
tanuló
iskola
tanítás
második hét
koronavírus
járvány
Szabadka

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.