Ugrás a tartalomra

Mától lehet pályázni a Vajdasági Jogászösztöndíjra

2022.06.07
12:39
2022.06.07
15:51
Forrás
Pannon RTV
Idén 20 olyan középiskolás nyerheti el az egymillió forintnak megfelelő dinár összegű támogatást, aki valamely szerbiai jogi egyetemen tervezi folytatni tanulmányait.

A Vajdasági Jogászösztöndíj Program a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Kormány Igazságügyi Minisztériumának pénzügyi támogatásával valósul meg.

A Vajdasági Jogászösztöndíj Programot tavaly hirdette meg először a Magyar Nemzeti Tanács, ekkor első körben 10 hely volt biztosítva, a túljelentkezés miatt, azonban az MNT kipótolta a pályázati összeget, így mind a 17 jelentkező részesülhetett az ösztöndíjban. Idén 20 ösztöndíjat osztanak ki – emelte ki Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

„Százezer forint dinárnak megfelelő összeget kapnak a hallgatók 10 hónapon át, és más ösztöndíjakra is jogosultak, tehát nem zárja ki ez az ösztöndíj, hogy akár a nemzeti tanács ösztöndíjára, vagy más egyéb jogász vagy önkormányzati ösztöndíjakra is pályázhatnak.”

Lulić Emil a pályázati bizottság elnöke elmondta, feltétel, hogy a jelentkezők még ne rendelkezzenek felsőfokú végzettséggel, illetve hogy szerbiai akkreditált jogász képzésre jelentkezzenek.

„Előfeltétel még az, hogy magyar nyelven végezzék az általános, vagy a középiskolát, és vállalják, hogy az egyetem befejezése után, miután jogászokká vállnak legalább 5 évig dolgozzanak Szerbiában jogászként.”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője kiemelte, a jogi végzettség igen sok lehetőséget biztosít az elhelyezkedésre, éppen ezért megéri a jogi pályát választani a vajdasági fiataloknak.

„Gyakorlatilag magyar munkanélküli jogász nem létezik, tehát gyakorlatilag nincs olyan jogi munkát igénylő terület, amelyen kielégítő lenne a magyaroknak a részaránya. Talán az ügyvédek között állunk a legjobban, ugyan nincs már annyi magyar ügyvéd, mint volt néhány évtizeddel ezelőtt.”

A pályázat a Magyar Nemzeti Tanács honlapján érhető el, és június 30-án, délután 14 órakor zárul.

Vajdasági Jogászösztöndíj Program
Magyar Nemzeti Tanács
Hajnal Jenő
Dr. Pásztor Bálint
Lulić Emil

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.