Ugrás a tartalomra

Még üresek a tantermek a holnapi becsöngetés előtt

2021.08.31
11:26
2021.08.31
16:06
Forrás
Pannon RTV
Holnap kezdődik a tanév Szerbiában. A legtöbb tanintézményben másfél év után az általános és középiskolás diákok is úgy kezdik az órákat, mint a koronavírus-járvány előtt.

Újdonságnak számít, hogy a tanévkezdés ezúttal minden tanintézményben a szerb himnusz eléneklésével kezdődik. Branko Ružić szerb oktatási miniszter szerint az aggasztó járványhelyzet ellenére minden készen áll a holnapi napra. Mintegy 850 000 diák és 105 000 alkalmazott várja Szerbia-szerte a tanév kezdetét.

Kedden még valamennyi tanintézményben üresek volt az iskolapadok. Szerda reggel viszont becsengetnek Szerbia-szerte. A szabadkai önkormányzathoz tartozó iskolákban a tervek szerint jelenléti oktatással és 45 perces tanórákkal kezdődik meg a 2021/2022-es tanév.

Ottjártunkkor éppen takarítottak és fertőtlenítettek a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskolában, miután felújították a tanintézmény nyílászáróit. Közben a gyerekek az iskolaudvarban az elsős kisdiákok fogadására készültek.

Szűcs Anna, igazgató, Petőfi Sándor Á. I., Hajdújárás: „Visszatértünk a normális kerékvágásba, és abban reménykedünk, hogy ebben is fogunk maradni, tehát 45 perces órákkal kezdünk, a felsősök azok délelőtt járnak iskolába, az alsósok pedig havonta váltják egymást, tehát két alsó osztály délelőtt, két alsó osztály délután.”

A Jurcsák testvérpár a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolába jár. Renáta harmadikba, Róbert hatodikba indul.

Jurcsák Róbert és Renáta, Széchenyi István Á. I., Szabadka:
- Örülök, hogy végre találkozhatok a barátaimmal, és új dolgokat tanulhatok.
- Örültök, hogy végre itt az iskolában tanulhattok, nem pedig online?
- Igen, én örülök, mert így 45 perces órák lesznek, és hát több idő lesz, hogy az iskolában többet meg tudjunk tanulni, és szerintem így a barátokkal is többet lehet beszélni.”

A Széchenyi István iskolában a tanügyi dolgozók többsége felvette a védőoltást.

Weiss Vesna, igazgató, Széchenyi István Á. I., Szabadka: „A maszkot nem kell viselni annak, aki be van oltva, csak akkor, ha közelebb megy a diákhoz, és amikor beszél a diákokkal. A diákoknak akkor kell maszkot viselniük, amikor bejönnek az iskolába, az udvartól a tanteremig. Amikor leülnek a padba, és nem beszélgetnek, nem felelnek, nem kell, hogy legyen maszk az arcukon, illetve amikor felelnek vagy beszélgetnek, akkor kell, hogy legyen maszk.”

A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolában is tantermi jelenléttel kezdődik a tanév, a megfelelő óvintézkedések betartásával.

Zombori Imre, igazgató, Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka: „Az előírások szerint van három modell. Az első az a modell, amely szerint kezdünk, tehát teljes kapacitásban. A második modell azt jelentené, hogy az osztályokat csoportokra osztjuk, és egyszerre csak az osztály egyik fele, illetve egyik csoport lenne az iskolában. A harmadik modell pedig a teljes online oktatást jelenti, megfelelő digitális platformokon.”

A járvány alakulását minden tanintézményben folyamatosan követik. Az általános iskolákban hetente, a középiskolákban minden nap felülvizsgálják a helyzetet.

tanév
tanévkezdés
Szerbia
Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola
Széchenyi István Á.I.
Széchenyi István Általános Iskola
Petőfi Sándor Általános Iskola
koronavírus-járvány
Branko Ružić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.