Ugrás a tartalomra

Megalakult a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete

2018.02.27
18:05
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
Elnöke Méhes Béla lett. A fiatal vállalkozók tömörülésének célja a tapasztalatcsere, de az üzletkötés lehetősége is nyitva áll a tagok előtt.

A Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületének megalapítása 2016-ra nyúlik vissza, amikor néhány fiatal vállalkozó egy pályáznak köszönhetően talált egymásra. Magyarországi és kárpát-medencei szervezetekkel vették fel a kapcsolatot. Ezek a fiatal vajdasági vállalkozók döntöttek úgy, hogy megalapítják az egyesületet, amit 2017. november 8-án jegyeztettek be Méhes Béla elnökletével.

Méhes Béla, elnök, Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete: „Azt gondolom, hogy ezzel a szervezettel közelebb kerülünk egymáshoz. Lesz alkalmunk elmondani egymásnak a tapasztalatainkat, meglátogatni egymást, barátságokat kötni. Célunk az, hogy segítsük a vállalkozói generációt és még sikeresebbé, erősebbé, felkészültebbé tegyünk benneteket, így egy olyan erőt tudunk együtt felmutatni, ami mellőzhetetlen lesz a régióban és az ország gazdaságát tekintve, másodsorban fel kell készítenünk az iskolából kikerülő fiatalokat arra, hogy merjenek itthon maradni, hogy merjenek munkát vállalni merjenek itthon vállalkozni.”

Kovács Patrik a magyarországi Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke üdvözölte az egyesület megalakulását és kiemelte annak fontosságát, hogy az alapítók gyakorlati tudással rendelkeznek, ismerik a gazdasági élet kihívásait és ezekre a kérdésekre választ is tudnak adni.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke támogatásáról biztosította a vállalkozókat és kitért az elmúlt években szerzett tapasztalatokra is: „A vajdasági gazdaságfejlesztési program azt is eredményezte, hogy egyrészről rájöttünk arra, rádöbbentünk arra, szembesültünk azzal a ténnyel, hogy hány vállalkozó szellemű tagja van ennek a közösségnek, legyen az saját mezőgazdasági gazdaságot család vagy egyén, vagy a vállalkozói szférában jelen levőknek a több száza és ezre.” Pásztor hozzátette, nem mérhető hozadéka a programnak az, hogy az emberek egymásra találtak, a kölcsönös érdekek mentén csapatok és barátságok alakultak ki.

Lengyel István egy belgiumi utazás után döntött úgy párjával, hogy Zentán csokoládégyártásba kezd. Vállalkozói ismeretekkel nem rendelkeztek, hivatalokban kellett utánajárniuk, hogyan kell céget alapítani, milyen előírásoknak kell megfelelni. Ma már borszaküzletekben és különleges termékboltokban árusítják a zentai kézműves csokoládét. A teremtett piaci igényeket a Prosperitati Alapítvány segítségével tudták teljesíteni. Juhász Bálint, az alapítvány ügyvezetője elmondta, Vajdaságban van vállalkozói kedv és ötlet is.

Az egyesület munkája az információcserére, a gyakorlati problémák megoldására, a jogi alapok változásának ismertetésére épül. A minden évben megszervezésre kerülő konferenciákon pedig csaknem bármely téma terítékre kerül, amely a vállalkozókat érinti. A Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete mentorprogramot is hirdet, amelynek célja az iskolából kikerült fiatalok felkarolása, bátorítása és bevezetése az üzleti életbe.

Szabadka
vajdasági
fiatal
vállalkozók
Egyesülete

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.