Ugrás a tartalomra

Megdrágul idén a földgáz Szerbiában

2023.03.07
14:19
2023.03.07
20:55
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
Minden bizonnyal nem csak egyszer emelik majd a földgáz árát, hanem erre legalább kétszer lesz szükség - jelentette be Dušan Bajatović, a Szerbiai Gázművek igazgatója a kopaoniki üzleti fórumon.

Bajatović a Tanjug kérdésére válaszolva elmondta, az áremelés nem haladja majd meg a 10 százalékot, és május elseje, azaz a mostani fűtési idény vége előtt nem is kell rá számítani.

Az IMF összesen 800 millió dollárt hagyott jóvá a vállalat szükségleteire, ami azonban Bajatović szerint nem elegendő. Hozzáfűzte, Szerbiának sok lehetősége van, ami a gázellátási források diverzifikálását illeti.

Dušan Bajatović ismertette Szerbiának szabad kapacitásai vannak még a török áramlaton, rövid távon, ami miatt többletgázt importálhatunk Törökországból, Bulgáriából és Görögországból, és Katarral is tárgyaltak.

földgáz
drágulás
Dušan Bajatović

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.