Ugrás a tartalomra

Megemlékezés az Európa-napról Belgrádban

2020.05.09
16:41
2020.05.09
17:05
Forrás
Pannon RTV
Szerbiában idén a belgrádi Botanikus Kertben emlékeztek meg az államvezetés képviselői és a meghívott vendégek az Európa-napról.

Az eseményen többek között Ana Brnabić szerb miniszterelnök, Jadranka Joksimović európai integrációért felelős miniszter és Sem Fabrizi, az Európai Unió szerbiai küldöttségvezetője is részt vett. A politikusok egyetértettek abban, hogy a koronavírus járvány által okozott krízist csakis közös erővel lehet legyőzni, ehhez pedig jó útirányt mutathatnak a hét évtizeddel ezelőtti európai döntések. Sem Fabrizi beszédében emlékeztetett, hogy az unió a járvány idején sem feledkezett meg a Nyugat-Balkán országairól, és anyagi támogatást biztosított.

 Ana Brnabić örömét fejezte ki, amiért a koronavírus-járvány ellenére sikerült megemlékezni Európa napjáról: „Azok a döntések, amelyeket hét évtizeddel ezelőtt, egy hasonlóan nehéz időben hoztak meg az akkori európai vezetők, most útirányt adhatnak nekünk az aktuális válságra, legyen az bármilyen kihívásokkal teletűzdelve. Most is hasonlóképpen válaszolunk: összetartozással és szolidaritással. Ebből kifolyólag Szerbia válaszként az Európai Bizottság felkérésére, 2 millió eurót adományozott a Covid-19 elleni közös harchoz.”

Belgrád
Ana Brnabić
Európa-nap
Sem Fabrizi
Jadranka Joksimović

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.