Ugrás a tartalomra
Tanjug/Zoran Zestic

Megemlékezések Belgrádban

2019-10-20
15:39
2019-10-20
17:59
Forrás
Pannon RTV
A Vörös Hadsereg bevonulásának 75. évfordulója alkalmából Belgrádban ma több helyen emlékeztek.

A központi rendezvényen, a temetőben a szabadságért elesett harcosok előtt rótták le kegyeletüket a résztvevők. Az Avala emlékműnél is koszorúztak. A köztársaság terén emléktáblát avattak az elesett Vörös Hadsereg harcosainak.

Belgrád Voždovac helyi közösségében pedig Zoran Đorđević szerb szociálpolitikai miniszter Jagoš Žarić partizán emlékére utcatáblát avatott fel: „Mint a felelős minisztérium, világos üzenetet akarunk küldeni, hogy megváltoztattuk azt a politikát, amely 2000-től 2012-ig azon dolgozott, hogy elfeledtesse Szerbia teljes történelmét, mintha szégyellné azt. Mi ma nem szégyelljük magunkat, és minden fontos dátumhoz fűződő történelmi eseményről meg akarunk emlékezni. Azt akarjuk, hogy minden emlékműnek teljesen más kinézete legyen. Azt akarjuk evvel megmutatni, hogy mint társadalom becsüljük mindazokat, akik a szabadságért harcoltak.”

Belgrád
vörös hadsereg

Most

21:45, Frissítve: 21:56

Kokainon motorozott

Két és fél kilogramm kokaint találtak egy Pécs határában balesetet szenvedő motoros hátizsákjában - közölte a magyar rendőrség.

Népszerű

Megjelent a Kawasaki-kór Szerbiában

Szerbiában is megjelent a Kawasaki betegség a gyerekeknél. Két 5 évnél idősebb beteget ápolnak. Mindketten koronavírus-fertőzöttek voltak, és a Kawasaki tünetei közül csupán néhány jelentkezett náluk.