Ugrás a tartalomra

Megemlékezések lesznek Vajdaság-szerte

2019.03.15
07:14
Forrás
Közlemény
Vajdaság-szerte megemlékeznek az 1848-as magyar forradalomról. A közép-bánáti Magyarittabén a Kossuth-szobornál koszorúznak 11-től, előtte, 10 órától a református templomban istentiszteletet tartanak.

Bácskossuthfalván 15 órakor kezdődik a megemlékezés. A református templomban tartott ökumenikus istentisztelet után itt is alkalmi műsort mutatnak be, majd megkoszorúzzák Kossuth Lajos szobrát. A vajdasági központi ünnepség hagyományosan Szabadkán lesz, a Jadran színpadon. 18 órakor kezdődik. Beszédet mond Dr. Varga Judit, Magyarország Miniszterelnökségének európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. „E becses zászlónak, a Hazának!” címmel ünnepi műsort tartanak Kisimre Árpád rendezésében.

MAGYARITTABÉ

A közép-bánáti Magyarittabén 1904-ben állítottak Kossuth-szobrot önkéntes adományból. Horvay János alkotását azonban nem kímélte a történelem: 1918-ban egy bevonuló szerb katona szívtájékon lőtte, majd lelökték talapzatáról. A református templomba rejtették, és csak 1941-ben került elő. Mellkasán mindvégig megmaradt a lövés nyoma. Koszorúzására csak 1990-től kerülhetett sor ismét. 111 év után, 2015 áprilisában, nagypéntekre virradóra ismeretlenek ellopták. Azóta sem került elő. 2016-ban új Kossuth-szobrot avattak a régi helyén. Ez az eredetinek hű mása, ugyanis a magyarországi Soltvadkerten álló, ugyancsak Horvay János által készített alkotásról lett mintázva. A március 15-ei vajdasági megemlékezések sora Magyarittabén kezdődik. 10-től a református templomban istentiszteletet tartanak, majd 11-től alkalmi műsor és ünnepi beszédek kíséretében megkoszorúzzák a szobrot.

BÁCSKOSSUTHFALVA

Vajdaság másik emblematikus Kossuth-szobra a magyar kormányzó nevét is viselő Bácskossuthfalván található. Sorsa ennek is hányattatott: Gerenday Béla és Kiss György alkotását 1896-ban emelték, 1919-ben a szerb katonák ezt is ledöntötték és megrongálták. Később bujkált szénapadláson, rejtélyesen eltűnt, majd megkerült. Restaurálása után, Kossuth halálának 100 éves évfordulójára, 1994-ben került mostani helyére, a községháza melletti parkba. A területet tavaly rendezték. A megemlékezés Bácskossuthfalván 15 órakor kezdődik. A református templomban tartott ökumenikus istentisztelet után itt is alkalmi műsort mutatnak be, majd koszorúznak.

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.