Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Osztrogonác Andor

Megemlékezést tartottak a szabadkai Zsinagógában

2018.06.15
15:26
2018.06.15
17:13
Forrás
Pannon RTV
A zsidók deportálásának évfordulója alkalmából szervezett szabadkai megemlékezés a Zsinagógában folytatódott. A szörnyű eseményeknek soha többé nem szabad megismétlődniük - hangoztatták a résztvevők.

Az 1944-ben Szabadkáról deportált mintegy négyezer zsidóból körülbelül a fele tért vissza. Közülük több mint ezren később kivándoroltak Izraelbe. Az itt maradtak közül pedig több százan meghaltak a táborokból hazahurcolt betegségek, elsősorban a tífusz következtében. 1955-ben Szabadkán már csak 500 zsidó élt, számuk azóta is folyamatosan csökken.

Pannon RTV/Osztrogonác Andor

A Szabadkai Zsidó Hitközség adatai alapján ma már mindössze 250 zsidó maradt a városban. Köztük van a 94 esztendős Kovács Vera, aki megjárta a náci haláltáborok egyikét.

Kovács Vera, túlélő: „20 éves voltam, amikor elvittek. A nővéremmel szerencsésen visszajöttünk. A szüleim, az összes rokonság, mind Auschwitzban maradt.”

Pannon RTV/Osztrogonác Andor

Az elhurcolt gyerekekre, asszonyokra, zsidó emberekre emlékeznek minden évben - mondta Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke: „Az borzasztóan fontos azért, hogy tudjuk, miért is van ez. Hát, hogy a következő generáció, tehát a következő nemzedéknek az emlékezetében maradjon, hogy mi is történt. Ma illetve a mai nap folyamán ez különlegesen fontos, mert az újonnan megnyílt Zsinagógában tartjuk a megemlékezést.”

Pannon RTV/Osztrogonác Andor

A második világháború előtt több mint hatezer zsidó élt a városban, a náci terror következményeként csak ezren maradtak - mondta a megemlékezésen Bogdan Laban polgármester, aki arra figyelmeztetett: ilyesminek soha többé nem szabad megtörténnie: „Reméljük, hogy az életben és a jövőben ez sohasem ismétlődik meg. A zsidó közösség holokausztja olyasvalami, ami az egész világot megrengette, és nekünk ma kötelességünk erről megemlékezni, hogy fejet hajtsunk az ártatlan áldozatok előtt, és hogy elmondjuk, mi az, ami megerősít bennünket a mi közösségünkben, nemzetiségtől és vallástól függetlenül.”

Pannon RTV/Osztrogonác Andor

Alkalmi műsorral emlékeztek a Zsinagógában, majd Isak Asiel, szerbiai főrabbi tartott istentiszteletet. Kiemelte: a megemlékezés üzenete, hogy egy gaztett bármikor megtörténhet.

Isak Asiel, szerbiai főrabbi: „És az, ami akkor történt, ismét megeshet. A mi dolgunk, hogy éberek legyünk. Mert a gonosz nem alszik, az körülöttünk van, és mi vagyunk azok, akik megengedhetjük, hogy a gonoszság felüsse a fejét vagy pedig megakadályozzuk azt.”


A főrabbi hozzátette: ez a Zsinagóga valaha tele volt zsidókkal. Ma már alig vannak. Vajon miért? - tette fel a kérdést. Mert a gonoszságot nem akadályoztuk meg időben - válaszolta Isak Asiel.

Pannon RTV/Osztrogonác Andor

A megemlékezést és az istentiszteletet követően koszorúkat helyeztek el a Zsinagóga udvarában emelt emlékműnél. Az emlékezés virágait egyebek mellett Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Babity János szabadkai magyar főkonzul, Bogdan Laban polgármester, a szabadkai horvát konzulátus képviselői, Hajnal Jenő, az MNT elnöke és számos más szervezet valamint, a vajdasági zsidóság képviselői helyezték el.

Szabadka
Zsinagóga
Isak Asiel
Bogdan Laban
Szabados Róbert

Most

Népszerű

Négy új pályázatot írt ki a tartomány

Az elsővel a női többségi tulajdonban lévő és nők által vezetett vállalkozásokat támogatják - mondta a Közügyek műsorában Pelt Ilona tartományi gazdasági és idegenforgalmi segédtitkár.

Ki lett a parasztolimpia legjobbja?

Egy év kényszerpihenő után újra megtartották a Moholi Parasztolimpiát és Főzőversenyt, amely immáron hagyományosnak számító rendezvény a Tisza-mentén élő mezőgazdasággal foglalkozó emberek életében. Nagy volt az érdeklődés idén.