Ugrás a tartalomra

Megérkeztek az első betegek a Belgrádi Vásár csarnokában kialakított ideiglenes kórházba

2020.03.30
08:51
Forrás
Szerbiai RTV, Blic, Covid19.rs
Vasárnap délután megkezdte a betegek fogadását a Belgrádi Vásár 1-es csarnokában kialakított ideiglenes kórház - jelentette be Berislav Vekić, az egészségügyi minisztérium államtitkára.

Vasárnap este a Prva Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az első betegek 13 óra körül érkeztek meg, jelenleg pedig 33 lakója van az ideiglenes kórháznak, amely 3000 ággyal lett felszerelve. A betegek ellátásáról 10 orvos és 30 ápoló gondoskodik. Az államtitkár kiemelte, hogy a vásár területén azokat az enyhe tüneteket mutató betegeket látják el, akiknél megállapították a koronavírus-fertőzést. Hozzátette, hogy őket azért hozzák ide, hogy figyelemmel tudják követni az állapotukat, és ne terjesszék tovább az új típusú koronavírust a családjukban, környezetükben.


A szerbiai egészségügyi minisztérium értesítést jelentetett meg a covid19.rs weboldalon azok számára, akiket karanténba helyeznek a Belgrádi Vásár csarnokaiban. A koronavírus-fertőzöttek számára listát állítottak össze mindarról, amiket kötelezően magukkal kell vinniük a karanténba. A pácienseknek orvosi papírjaikkal, gyógyszereikkel kell érkezniük, és ajánlatos, ha higiéniai eszközöket, pizsamát, papucsot, sportcipőt, sportruházatot, törölközőt, fürdőköpenyt, műanyagpoharat, vécépapírt, papír törlőkendőt, ágyhuzatot, párnát, takarót is visznek magukkal. Telefonjukat, fülhallgatójukat, laptopjukat és táblagépüket is magukkal vihetik, mert az egész vásár területén jó az internetelérhetőség, minden elkerített tér saját áramellátó csatlakozóval rendelkezik.

Belgrádi Vásár
koronavírus
Branislav Vekić

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.