Ugrás a tartalomra

Meghalt egy niši nő kanyaróban

2018.01.23
06:54
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
Egy 21 éves fiatal niši nő, akit kanyaró tüneteivel kezeltek, elhunyt hétfőn az Infektológiai Klinikán a betegség okozta szövődmények miatt.

Egy 21 éves fiatal niši nő, akit kanyaró tüneteivel kezeltek, elhunyt hétfőn a ottani Klinikai Központ fertőző osztályán, a betegség okozta szövődmények miatt. A klinika igazgatója elmondta, hogy arról a nőről van szó, aki december elején szült, és már több hete beteg volt, mielőtt az Infektológiai Klinikára került. A kórkép szerint kanyarós volt, kiütésekkel, magas lázzal és tüdőgyulladással. Január 16-án szállították be súlyos állapotban. Hozzátette, a nő nem volt beoltva kanyaró ellen.

A most elhunyt nő a kanyaró második áldozata Nišben, és a harmadik Szerbiában. Miodrag Vrbić, a niši fertőző osztály főorvosa elmondta, a kismama január 16-án került kórházba, de már az azt megelőző két hétben a kanyaró tüneteivel kezelték: „Hozzánk már súlyos tüdőgyulladással érkezett. Természetesen mindent megtettünk, de tudjuk, hogy külön orvosság a kanyaró gyógyítására nincs, és ebben a tekintetben nem sokat tehetünk a betegség lefolyásában. Annál is inkább, mert a páciens kismama volt, ilyenkor a szervezet védekező képessége módosul, ami valószínűleg hozzájárult az ilyen tragikus végkifejlethez.”

A főorvos hozzátette: a baba is kanyarós, tüdőgyulladással kezelik a gyerekklinikán, de nincs életveszélyben. A legfontosabb cél most megállítani a betegség terjedését - nyilatkozta dr. Srđa Janković immunológus a szerbiai közszolgálati televízió műsorának, és elmondta: „A beoltottak is néha megbetegedhetnek, a vakcina nagyfokú védettséget nyújt, de nem teljeset. A legbiztosabb védekezés felszámolni a betegséget. Ehhez a legfontosabb a kollektív immunitás természetesen, azaz a beoltottak és védettek magas százalékaránya.”

A kanyarójárvány terjedése miatt az illetékesek kilátásba helyezték az egészségügyi alkalmazottak általános immunizációját, mert az elmúlt hetekben egyre több egészségügyi dolgozó betegedett meg a fertőző betegségben. Egyelőre az a kérdés, honnan és hogyan szerezheti be Szerbia a szükséges számú védőoltást. Dr. Nebojša Bohucki, járványtani szakorvos, Közegészségügyi Intézet, Szabadka: „Ha nézzük, hány védőoltás van Szerbiában, akkor pontosan annyi van, amennyi kötelező, hogy mindenki felvegye, aki fiatalabb, mint 18 éves.”

Az MMR védőoltást 2 éves kortól lehet beadni és 7 évesen ajánlott felvenni a második adagot. A betegek java része 5 évnél fiatalabb, vagy 30 évnél idősebb. Ez azzal magyarázható, hogy 1996-ig a kanyaró elleni védőoltást csak egyszer kapták meg a gyerekek. Az egykori Jugoszláviában 1971-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltást, akkoriban azonban csak egyetlen adagot adtak be, és ez nem jelentett megfelelő átoltottságot, azaz 100 százalékos védettséget a kanyaró ellen. 1993 óta alkalmazzák a mostani kombinált MMR védőoltást, viszont csak 1996-tól adják be két alkalommal a gyerekeknek, ők azok, akik teljesen biztosítva vannak a kanyaró fertőzése ellen. Tehát, aki 1996 után született, megkapta a két védőoltást. Azok viszont, akik 1971 és 1996 között jöttek a világra, csak egy kanyaró elleni védőoltást, illetve 1986-tól MM azaz a mumpsz elleni vakcinát is kaptak.

Dr. Nebojša Bohucki, járványtani szakorvos, Közegészségügyi Intézet, Szabadka: „Azt kell hangsúlyozni, ha valaki felvette a védőoltást kanyaró ellen, vagy a MM vagy MMR védőoltást, nem bírja megkapni ezt a fertőző betegséget körülbelül 90-95 százalékban, de ha valaki felvett még egy védőoltást, tehát újraoltást, akkor ez az újraoltás körülbelül 98 százalékban véd.”

A Batut Közegészségügyi Intézet jelentése szerint 2017. október elejétől idén január 22-vel bezárólag 1255 személy betegedett meg az ország területén kanyaróban.

Niš
kanyaró
meghalt

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.