Ugrás a tartalomra

Megjelentek az MNT felsőoktatási pályázatai

2021.07.15
12:43
2021.07.15
17:53
Forrás
Pannon RTV
A Magyar Nemzeti Tanács megjelentette a 2021–2022. évi első felsőoktatási és demonstrátori ösztöndíjpályázatát, valamint az Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésre vonatkozó pályázati felhívását.

Az alapösztöndíjra azok a hallgatók jelentkezhetnek, akik idén először nyertek felvételt valamely szerbiai felsőoktatási intézménybe, és magyar nyelven végezték el az általános vagy a középiskolát, illetve az oklevél megszerzése után vállalják, hogy legalább három évig itthon fognak dolgozni. Itt újdonságnak számít, hogy a főiskolai ösztöndíjasok kvótáját a tavalyi 100-ról 150 főre növelték, összesen tehát 400 elsőéves hallgató kaphat támogatást. Emellett a kezdő egyetemisták beilleszkedését segítő, kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező felsőéves egyetemisták és főiskolások demonstrátori ösztöndíjának száma is nőtt, a tavalyi 65 helyett ezúttal 70 kerül kiosztásra - mondta Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, Magyar Nemzeti Tanács: „Az ösztöndíjpályázataink, a demonstrátori, illetve az alap ösztöndíjpályázatunk a mai nappal nyílt meg, tehát július 15-től egészen szeptember 15-ig áll nyitva a lehetőség, hogy a fiatalok megpályázzák, és hogy az ösztöndíjasainkká váljanak. Az Európa Kollégiumban pedig a pályázati felhívás szeptember elsejével fog zárulni, hiszen ott még szükség van egy kis időre, hogy feldolgozzuk ezeket az adatokat, és hogy a ranglistát közzétegyük, hogy a diákok be tudjanak költözni a kollégiumba.”

A felhívások teljes anyaga megtalálható a Magyar Nemzeti Tanács honlapján, a www.mnt.org.rs címen.

Magyar Nemzeti Tanács

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.