Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a mellékjeles betűket tartalmazó rendszámtáblák lecserélése Szerbiában

2018.01.13
08:50
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Január 1-jétől megkezdték lecserélni azokat a rendszámtáblákat, melyek tartalmazzák a č, ć, š, ž, đ, w vagy y betűket, s melyek 2018-ig érvényesek.

A rendszámtábla és a forgalmi engedély cseréje összesen mintegy 3500 dinárba kerül. A rendszámtábla ára 2190 dinár, a forgalmi engedélyé pedig 1314 dinár. Ezek a költségek a jármű tulajdonosát terhelik, az új táblák pedig kilenc évig érvényesek. A zentai Janek Györgynek “w” betű van a rendszámtábláján, és hamarosan regisztrálnia kell az autóját.

Janek György, Zenta: „Kérdezték, hogy van-e ékezet, mondtam, hogy ékezet nincs a rendszámtáblán, csak „W”. Azt mondták az jó, jöjjek regisztrálni, jöhetek előbb, nem számít a dátum, attól az időponttól megy, mikor a könyvecskébe ahogy be van írva.”

Temerinben az ékezetes rendszámtáblák lecseréléséről érdeklődtünk abban az ügynökségben, amely segíti a polgárokat különböző ügyes-bajos, hivatalos ügyeik intézésében. Elmondták nekünk, hogy a rendszámtáblák lecserélése a forgalmi engedélyhez kötődik, tehát az, akinek az idén lejár a forgalmi engedélye, és ékezetes betűs rendszámtáblája van, annak kell azt lecserélnie.

A č, ć, š, ž, đ, ékezetes betűkön kívül az y, a w betűket tartalmazó táblákat kell lecserélni. A temerini Kókai Péter sem örül a plusz kiadásnak. „Engem is érint, mivel két járművön is ipszilonos tábla van, úgyhogy mind a kettőt cserélni muszáj. Nem örülök neki, mert a táblát is meg a könyvet is le kell cserélni, és ez eléggé megterhelő lesz.”

Azok a járműtulajdonosok, akiknek az autója rendszámtábláján megtalálhatók az említett betűk, a forgalmi engedély lejárásának évében cserélik majd le a táblát.

rendszámtábla
Szerbia

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.