Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a VIII. Genius tábor Újvidéken

2019.01.31
15:47
2019.01.31
18:27
Forrás
Pannon RTV
A négynapos Genius Tehetséggondozó Diáktábor a kiemelkedően tehetséges Újvidéken tanuló középiskolásokat célozza meg, akik izgalmas és élménydús, szakmailag hasznos programokon vehetnek részt.

A tehetséggondozó táborba mintegy 20 diák jelentkezett. A szakmai előadások, kreatív foglalkozások és laboratóriumi gyakorlatok mellett a fiataloknak alkalmuk lesz ellátogatni a Tartományi Természetvédelmi Intézetbe, illetve az egyetemi városba is. Bakos Donatella Szenttamásról érkezett: „Ebben a táborban azt is meg fogjuk látni, hogy milyen az egyetemi élet, mivel lesz egyetemi látogatás. Ez érdekelt a legjobban a jövőmmel kapcsolatban.”

A programok érintik a fizikát, a kémiát, a történelmet, az informatikát és más tantárgyakat is. Gusztony Endre temerini diák azt mondja: „A legjobb és a legérdekesebb, hogy ellátogatunk az egyetemi városba. Nemsokára itt az egyetem, tudnunk kell milyen szakok vannak és hogy működik az egész. Idén vállaltam plusz aktivitást is, ha lehet így mondani. Csináltunk egy barátnőmmel egy angol nyelvű kvízt és azt fogjuk játszani.”

A fiatalok a táborban olyan szakmai előadásokon és programokon vehetnek részt amelyekkel az iskolákban egyébként keveset foglalkoznak – mondta Muhi Béla, a tábor szervezője. Kiemelte: „Elmegyünk többek között a péterváradi várba is, ahol dr. Ózer Ágnes, muzeológus, történész fogad bennünket. Szakmai irányítása alatt nézzük meg ott a múzeumot, a várnak a katakombáit, stb. Tehát ez egy élményszerű dolog kell, hogy legyen. Nem csak tudománnyal foglalkozunk, hanem többek között közgazdasági témák is szerepelnek. Angol nyelv például, tehát magasabb szinten beszélünk a gyerekekkel és foglalkozunk velük.

A tábort a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezte. Az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium ad neki otthont. A tábor megszervezését a magyar kormány is támogatta.

Genius
Újvidék

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.