Ugrás a tartalomra

Megkezdték a tesztelést az Újvidéki Egészségházban

2020.03.28
09:54
Forrás
Magyar Szó
Az Újvidék Egészségház megkezdte a polgárok tesztelését a COVID-19 vírusra.

Az intézmény igazgatója, Veselin Bojat elmondta, két egészségházból több dolgozó kiképzésen vett részt az elmúlt napokban a Vajdasági Közegészségügyi Intézetben annak érdekében, hogy megkezdhessék az ellenőrzéseket. A következő napokban megtöbbszörözzük a polgárok koronavírusos tesztelését. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek most tömegesen megindulhatnak az egészségházakba, mert a tervek szerint először azokat tesztelik, akiknél fennáll a gyanú a fertőzésre, vagy azokat, akik fertőzöttek közelében tartózkodtak. Ez várhatóan azt jelenti majd, hogy a fertőzöttek száma ugrásszerűen növekedni fog – tette hozzá Bojat. 

Újvidéki Egészségház
COVID-19
koronavírusteszt

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.