Ugrás a tartalomra

Meglepődött Tiodorović, hogy folytatódik a tantermi oktatás

2021.10.23
08:15
Forrás
Szerbiai RTV
Meglepődött a tantermi oktatás folytatásáról szóló döntésen dr. Branislav Tiodorović, a válságstáb tagja. Az N1 televíziónak adott interjújában arról beszélt, szerinte nagyon fontos, hogy 10-15 napig ne menjenek iskolába a gyerekek.

Azt mondta, a válságstábban helyet foglaló gyermekorvos is az online oktatás bevezetését szorgalmazta hétfőtől, az illetékes bizottság azonban mégis másképp döntött.

Hangsúlyozta, nehéz helyzetben van az ország, amely a nyers adatokból kiolvashatónál valójában sokkal rosszabb.

Tiodorović arról is beszélt, hogy az állam sokat tett a járvány visszaszorításáért, a három covid-kórház kiépítésével, a gyógyszerek és a vakcinák beszerzésével, azonban komoly szigorításokra lenne szükség. Szavai szerint jó ötlet a védettségi igazolványok megkövetelése, azonban úgy véli, ezzel már elkéstünk.

Branislav Tiodorović
válságstáb
tantermi oktatás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.