Ugrás a tartalomra

Megoldódhat a diákok és Magyarországra ingázók utazási nehézsége

2020.02.07
16:15
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
Hamarosan megoldódhat a diákok és Magyarországra ingázók utazási nehézsége, ugyanis rendszeres buszjáratokat indítanának a Horgos 2-es, vagyis a kishatárátkelőig Vajdaság több települését érintve.

A határátkelőtől nem messze, a helyszínen már öt éve van kiépített buszmegálló, amelyet ma Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere és Kern Imre építésügyi államtitkár meg is látogatott. Az illetékesek szerint nagy igény mutatkozik a járatok indítására, és szeretnék, ha már a közeljövőben közlekednének a buszok.

Kern Imre továbbá kiemelte, hogy hivatalosan csak a Horgos 2-es határátkelőhelyen lehet kerékpárral és gyalogosan is átkelni, ezért itt lesz a járatok végállomása.

Kern Imre, infrastruktúra-fejlesztési államtitkár, Szerbia: „Igény mutatkozik arra, hogy a napokban vagy az elkövetkezendő rövid időben megérkezzenek ide a határbuszok, erre ez a lehetőség adott. Kiadjuk majd az utasítást, hogy fessék ki a parkolókat egyrészt, másrészt pedig kitesszük a megfelelő táblákat is, amelyet a terv előír, hogy lássák akár a buszsofőrök, illetve a polgárok, hogy hol van a határbusz megállója. A másik, amit fontos ebből a szempontból kiemelni, hogy a határbusz megállása ezen a helyen le lett beszélve a határrendőrség vezetőségével, nincs ellene kifogásuk, úgyhogy ebből a szempontból a határbusz indulhatna akár holnap is, amikor erre a feltételek megteremtődnek.”

ingázók
diákok
Horgos 2
buszjárat
kishatárátkelő
Fejsztámer Róbert
határbusz

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű