Ugrás a tartalomra

Megújul a bácskossuthfalvi Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézmény

2019.09.11
16:08
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Idén bútorzatot kap valamint felvonót helyeznek üzembe az épületben. Az intézményt Pásztor István, a tartományi parlament elnöke és Zoran Đorđević, szerb szociálpolitikai miniszter is megtekintette.

21. századi életkörülményeket szeretnének teremteni a felhasználók számára valamint növelni esélyegyenlőségüket. - mondta Majláth Béla, az intézmény igazgatója: „Ma rövid ízelítőben el tudtuk mondani mindazokat a problémákat, mindazokat az igényeket és szükségleteket, amelyekkel őket leginkább hozzá tudjuk segíteni ahhoz, hogy mindenféle testi és értelmi fogyatékosságuk ellenére az életkörülményeiket lassan feljavítsuk.”

Pásztor István, a tartományi parlament elnöke szorgalmazta a találkozót. Megköszönte az otthon dolgozóinak a szakmaiságot és emberséget igénylő munkájukat. Fontosnak tartja a megfelelő körülmények biztosítását: „Ennek az objektumnak 300 férőhelye és a 300-ból 295 ebben a pillanatban betöltött, ami azt mutatja, hogy azok akik ilyen jellegű segítségre szorulnak, azok nagy számban élnek a társadalmunkban, ez nem szerbiai specifikum, azt gondolom, hogy minden országban így van. Mivel ez az életünk realitása, ezért fontos az, hogy az állam különböző költségvetési intézményes formákon keresztül megteremtse a gondoskodásnak, gondozásnak a feltételeit.”

Még ebben az évben felújítják a bútorzat egy részét valamint egy lift kiépítésére is sor kerül. Az új szisztematizáció után a dolgozók számának növelése is elérhetővé válik. Az intézmény teljes körű felújításra is sor kerül - hangsúlyozta Zoran Đorđević, szerb szociálpolitikai miniszter, és hozzátette: „Előláttuk, hogy az egész épületet felújítsák a Közberuházási Irodán keresztül, ugyancsak egy új épület is épülne, amely konyhaként funkcionál majd. Úgy vélem, hogy egy ilyen környezetben, amennyiben ez megvalósul, akkor az épület kinézetében és funkcionalitásában is teljesen megújul és minden felhasználó javát szolgája majd.”

A bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézet 1946 óta működik. Jelenleg a csaknem 300 súlyos pszichofizikai sérült mellett az intézménynek 115 dolgozója van.

Bácskossuthfalva
Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézmény
Pásztor István
Kislinder Gábor
Zoran Đorđević

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.