Ugrás a tartalomra

Megújul a torontálvásárhelyi iskola

2020.05.28
10:36
2020.05.28
16:57
Forrás
Pannon RTV
Nyílászárókat cserélnek a torontálvásárhelyi általános iskola épületén. A felújításra szánt pénzösszeget a Tartományi Oktatási Titkárság biztosította.

10 tanterem ablakát és egy bejárati ajtót cserélnek ki a munkások a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskolában. A munkálatok a koronavírus miatt elhúzódtak, a folytatásra most került sor.

Vidrács Krisztina, igazgató, Moša Pijade Általános Iskola, Torontálvásárhely: „A pótköltség támogatásának köszönhetően a második fázisa valósult meg ennek a projektnek, amely során a tantermekben lecseréljük a nyílászárókat. Most tíz tanteremben tudjuk kicserélni a nyílászárókat ezeket a nagyobb ablakokat, 10 tanteremben az utca felőli részen illetve egy mellékbejáratnak az ajtaját fogjuk kicserélni. Ennek a támogatásnak az összege 3200000 dinár volt. A terveink között szerepel egy harmadik fázis is, amikor az udvar felőli megmaradt tantermeket és kisebb irodáknak az ajtaját, ablakát fogjuk kicserélni.”

A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával új bútorok is érkeznek az oktatási intézménybe.
Ezzel kapcsolatban Vidrács Krisztina kiemelte: „A Magyar Nemzeti Tanácsnak az Oktatási pályázata van most folyamatban, tehát itt is megkaptuk a Magyar Nemzeti Tanács által biztosított támogatást. Mint minden évben, az idén is pályáztunk bútorzatra, egy tanteremben fogjuk felújítani a padokat és a székeket és újakat vásárolunk majd a következő napokban.”

A tervek szerint az iskolában zajló munkálatok már a jövő héten befejeződhetnek.

Torontálvásárhely
Moša Pijade Általános Iskola
Vidrács Krisztina

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.