Ugrás a tartalomra

Megújult a torontálvásárhelyi általános iskola

2020.12.14
17:01
2020.12.14
21:02
Forrás
Pannon RTV
A torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola a magyar kormánynak köszönhetően kétmillió forint értékű támogatásban részesült. Felújították az iskola berendezésének egy részét. A munkálatokba magánszemélyek is besegítettek.

Nyolc tantermet újítottak fel, színes szekrénysorokat építettek be.

Vidrács Krisztina, az iskola igazgatónője szerint már nagy szükség volt a felújításra: „Nyolc tanteremben sikerült felújítani a bútorzatot, igyekeztünk színes szekrényeket választani, hiszen tudjuk, hogy mennyire pozitívan hat a diákokra az, ha minél több szín veszi őket körül. Véleményem szerint így sokkal jobb kedvűek és mondjuk, hogy a tanítás és a tanulás is könnyebben megy és érdekesebb a számukra. Ők, a tanítók maguk választották a színeket, hogy valamiképpen beilleszkedjen az osztályba, illetve azokat a színeket, amelyeket a diákjaik is szeretnek, úgyhogy ez is egy élmény volt a számukra.”

A torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola a tartományi titkárság által kiírt pályázatokon is részt vett. Az egyik pályázat alkalmával más országok találmányait, érdekességeit mutatták be – mesélte Vidrács Krisztina.

„Valójában azokat a nyelveket és államokat, országokat szerettük volna bemutatni, melyeket az iskolánkban tanulnak a gyerekek, úgy anyanyelvi, mint idegen nyelvként és ezt a négy országot, amely Nagy-Britannia, Anglia, Németország, Magyarország, és Szerbiának a kis múzeumát, illetve kiállítását szerettük volna bemutatni ezzel a projekttel. A gyerekek már ősz óta részt vettek a munkában, tehát személyesen készítették el azokat a tárgyakat, amelyeket a kiállításon most bemutatnak, méghozzá a fő hangsúly, a fő témája ennek a projektnek, ezeknek az országoknak a legérdekesebb találmányai, tehát olyan maketteket, pannókat és munkákat készítettek, amelyek ezeknek az országoknak a találmányait mutatják be.”

 

Az iskolán végzett felújítások elvégzésébe helyi magánszemélyek, cégek is besegítenek. A téli szünetben lecsiszolják a padlókat, valamint meszelést is terveznek.

Torontálvásárhely
Moša Pijade Általános Iskola
felújítás
Vidrács Krisztina

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.