Ugrás a tartalomra

Megváltoztak a Vuk-diploma megszerzésének feltételei

2022.12.23
08:01
2022.12.23
11:03
Forrás
Pannon RTV
Már második osztálytól minden tantárgyból ötösre lezárt osztályzattal kell rendelkeznie az általános iskolás tanulónak ahhoz, hogy megkaphassa a Vuk Karadžić nevét viselő oklevelet.

Eddig az ötödiktől nyolcadik osztályig elért eredményeket vették figyelembe.

Az új szabályzat szerint Dositej Obradović-elismerésben részesülnek azok a diákok, akik az általános iskolában kimagasló sikereket értek el egy adott tantárgyból. Az új rendelkezések szerint a Dositej-oklevél megszerzésének egyik feltétele, hogy a tanuló községi, körzeti, köztársasági vagy nemzetközi szintű versenyen első, második vagy harmadik helyezést érjen el egy adott tárgyból.

Újdonságnak számít az is, hogy okleveleket osztanak a zene- és balettiskolában kiemelkedő eredményeket elérő tanulók számára is. Ezeket figyelembe veszik a középiskolába való iratkozás alkalmával is.

Vuk-diploma
oktatás
Szerbia
Obradović

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.