Ugrás a tartalomra

Merkely Béla: A védettség és az antitestszint között nincs egyértelmű összefüggés

2021.06.15
10:34
2021.06.15
10:44
Forrás
MTI
Azt javasolta, hogy aki kihagyta a második oltást, az ősz előtt mindenképpen vegye fel.

A Semmelweis Egyetem rektora azt mondta, a védettség és az antitestszint között nincs egyértelmű összefüggés. Merkely Béla kifejtette, az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására. Az oltás után folyamatosan csökken az antitestszint, de továbbra is vannak úgynevezett memóriasejtek, amelyek "indítják a sejtes immunitást", ha erre szükség van. "Nagyon fontos, hogy a két oltás meglegyen, mert akkor a klinikai hatékonyság a súlyos lefolyású megbetegedéssel szemben százszázalékos, és ez a lényeg" - fogalmazott. Hozzátette. A két oltás után hátra kell dőlni, és nem kell antitestet vizsgálni. A rektor felajánlotta, hogy ha valakinek nincsenek antitestjei a két oltást követően, akkor őt a Semmelweis Egyetemen - a kapacitásuk mértékéig - egy speciális teszttel ingyen megvizsgálják.

140 ezer olyan ember lehet Magyarországon, akik nem vette fel a második oltást. Merkely Béla szerint az első oltás is véd, bár nem olyan hatékonyan, mint a kettő. Azt javasolta, hogy aki kihagyta a másodikat, pótolja azt akár 10-12 hét után is, de ősz előtt mindenképpen.

Merkely Béla
védőoltás
vakcina
antitest
védettség

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.