Ugrás a tartalomra

Mihez tartják magukat az egyetemek járványidőszakban?

2020.09.09
21:02
Forrás
Szerbiai RTV
A Belgrádi Tudományegyetemen meghatározták, hogyan zajlanak majd az előadások.

Kombinált tanítás lesz a Belgrádi Tudományegyetemen a hamarosan kezdődő tanévben - így döntött a felsőfokú intézmény szenátusa. Ez azt jelenti, hogy az elméleti oktatás online zajlik majd, a gyakorlati viszont élőben, a hallgatók személyes részvételével. Az egyetem rektora azt ígérte, nem csupán a PowerPoint-prezentációk és a tananyag eljuttatását jelenti majd az online tanítás.

Arról is szó volt a szerdai ülésen, hogy mi történik, ha valamelyik hallgatóról kiderül, hogy koronavírus-fertőzött. Arra jutottak, hogy ha egy személy fertőzött, és a jelen lévők közül mindenki tartotta magát az óvintézkedésekhez, vagyis viselt maszkot, betartotta a távolságtartás szabályát és használt fertőtlenítőszert, akkor csak a fertőzött személynek kell házi izolációba vonulnia. Amennyiben két személyről derül ki, hogy pozitív a tesztje, már más az eljárás. Ebben az esetben az egész csoportot házi izolációra utalják.

A hallgatók által kért tandíjcsökkentésről kevés szó esett. Elhangzott, hogy minden egyetem a hallgatói parlamenttel egyeztetve dönthet ebben a kérdésben. Ami biztos, hogy az egyetemek lehetőséget adnak rá, hogy a tandíjat részletekben fizessék ki a saját költségükön tanuló hallgatók.

egyetem
Belgrádi Tudományegyetem
járvány
koronavírus
kombinált oktatás

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".
07:03, Frissítve: 07:29

Advent első vasárnapja

Eljött az ideje, hogy meggyújtsuk az első gyertyát az adventi koszorún. Az idei ünnepkör azonban rendhagyó, különbözik a korábban megszokottaktól.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.