Ugrás a tartalomra

Mikor lesz szélesebb az út Ludas és Kispiac között?

2022.11.10
21:27
2022.11.11
07:54
Forrás
Pannon RTV
Megcsillant a remény a ludasiak és a kispiaciak számára, hogy belátható időn belül szélesebb, újraaszfaltozott utat kaphatnak.

A Ludast és Kispiacot összekötő út 18 évvel ezelőtt épült. Akkor nagy volt az öröm, hiszen nagyon sok kötődés van a két falu között. Azóta kiderült, hogy erre az útra másoknak is szükségük van, hiszen rajta keresztül gyorsabban el lehet jutni Szabadkáról Magyarkanizsára és vissza. Már szélesebb útra lenne szükség. A fokozott igénybevétel és az idő is megtette a magáét. Igencsak megrongálódott az elmúlt években.

A Vajdasági Magyar Szövetség november 1-jén írta alá a koalíciós szerződést a Szerb Haladó Párttal, amelybe közműfejlesztési tervek is bekerültek önkormányzatokra lebontva, és köztük szerepel a Kispiac és Ludas közti út szélesítése és újraaszfaltozása is.

Ludas
Kispiac
útfelújítás

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.