Ugrás a tartalomra

Minden anyakönyvet digitalizálni kell az év végéig

2016.10.25
08:32
A szerbiai önkormányzatoknak az év végéig minden anyakönyvet digitalizálniuk kell, és a megadott határidőt nem fogják kitolni - jelentette ki Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter
A szerbiai önkormányzatoknak az év végéig minden anyakönyvet digitalizálniuk kell, és a megadott határidőt nem fogják kitolni - jelentette ki Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. Hozzátette, hogy addig nem is beszélhetünk elektronikus szolgáltatásokról, amíg az anyakönyvek nem lesznek meg digitális formában. A miniszter hangsúlyozta: nagyon fontos az elektronikus fizetés is az e-önkormányzaton keresztül, hiszen csak így lehet Szerbia egy tolóablakok nélküli ország. Brnabić elmondta, hogy a minisztérium számára prioritást jelent az új, egyszerűbb forma bevezetése, illetve minél több elektronikus szolgáltatás biztosítása a polgároknak. (VajdaságMA)
digitalizálás
Ana Brnabić
anyakönyv
e-önkormányzat

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.